Archivum
Felavatták a ZTE súlyemelőtermét
Muhoray Árpád, a Magyar Súlyemelő Szövetség alelnöke a ZTE-hez való kötődésével kezdte. Megemlítette, hogy 1967 óta tagja a klubnak, s bár munkája elszólította a városból, ma is a ZTE színeiben versenyez.
Felavatták a ZTE súlyemelőtermét
Vörös Zoltán, a megyei szövetség tiszteletbeli elnöke, a ZTE vezetésének tagja bizakodóan szólt arról, hogy hosszú viszontagságos út után révbe értek. Az önkormányzat segítségét pedig eddig is és a jövőben is jó eredményekkel igyekeznek meghálálni. A klub már nevelt olimpikont remélhetően még büszkélkedhetnek majd ilyen versenyzővel..
Gyutai Csaba polgármester avatóbeszédében elmondta, hogy ő még nem is élt, amikor Vörös Zoltán a Z. Vasútnál megalakította a szakosztályt, amely később átkerült a ZTE-hez. A városban már több helyen megfordultak, de minden bizonnyal a sportcsarnokban végeleges otthonra lelnek.
Ezután Gyutai Csaba, Vörös Zoltán és Muhoray Árpád felavatták a létesítményt.
Az ünnepélyes avató után az új létesítményben a Kiss Róbert nemzetközi utánpótlás versenyt rendezték meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés