Archivum
Fontos három pont
ZTE FC - Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1000 néző. Jv.: Böcskei. Gólszerzők: Délczeg (10. p., 11 –esből), Babati (41 . p.), illetve Fejős (30.).
ZTE: Szappanos - Króner, Fodor, Forgács, Farkas - Simonfalvi, Horváth A., Szöllősi (Károly 73. p.)- Babati (Kocsis 88. p.), Délczeg, Balio (Bíró 77. p.). Vezetőedző Lendvai Miklós.
Büntetőből gyorsan megszerezte a vezetést a ZTE, a vendégek a bekapott gól után sem nyíltak ki. Zárt védekezésből igyekeztek kontrázni, egy ideig kevés sikerrel. Húsz perc után átvették a játék irányítását. Helyzeteik is akadtak, főleg a ZTE védelmének jóvoltából. Félóra elteltével a hazai védelem jobb oldala hibázott nagyot, és teljesen megérdemelten egyenlített a Kaposvár. A somogyiak továbbra is irányították a játékot, a hazai együttes nem tudta megtartani a labdát. A félidő hajrájában Babati villanásával ismét megszerezte a vezetést a ZTE.
Szünet után tovább esett az addig sem magas színvonal, sok volt a pontatlan átadás. A kapuk ritkán kerültek veszélybe. A ZTE húzta az időt, a Kaposvár erőtlenül támadott, így nem változott az eredmény.
A ZTE több mint egy hónap után nyert, alacsony színvonalú találkozón egy 11-es és Babati villanása eredményezte a győzelmet. A fagyoskodó nézők kevés labdarúgásra emlékeztető eseményt láthattak. Az őszi idény megmutatta, hogy a ZTE játékoskerete "vékony", és nem lehet mindent a sérülésekre fogni.
Értékelés:
Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője: - Sokkal jobb játékot vártam a csapattól, mivel fontos volt számunkra a győzelem. Szünetben rendeztük a sorokat, de sok még a tanulni valónk. Meg kell becsülni a megszerzett 3 pontot.
Márton Gábor, a Kaposvár vezetőedzője: - A játék képe és a helyzetek alapján nyernünk kellett volna. A kárunkra megítélt 11-es a vicc kategóriájába tartozik.
Szappanos Péter, a ZTE kapusa: - A mély talajon nem alakult ki folyamatos játék. A kapuk előtt határozottabbak voltunk, és nagy küzdelemben végül bedaráltuk a Kaposvárt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész