Archivum
Hullámzó teljesítménnyel
ZTE NKK - BSE FCSM 70-56 ( 17-13, 15-16, 22-16, 16-11). NB I-es női kosárlabda mérkőzés. Zalaegerszeg, 200 néző. Jv.: Sabáli L., Magyari, Surányi.
ZTE: Bukovszki (13/3), Varga (8), Szélesy (12), Ambrus (12), Horváth Zs. (4). Csere: Czukor (13/6), Szalay (8). Vezetőedző: Gáll Tamás.
BSE: Szondy (14/3), Orsó, Bagi (6), Tiba (12/6), Szabó (2). Csere: Miháczi (4), Vukov, Sonyák (7), Zsilinszky, Bodnár, Beneda (2). Vezetőedző: Puskás Artúr.
Az első öt percben alig találtak a gyűrűbe a csapatok, az 5 percben még csak 7-7 volt az állás. A hazaiak főleg támadásban gyengélkedtek, szerencséjükre a vendégek is gyengék voltak ebben a műfajban. A folytatásban is akadozott a ZTE gépezete, rendkívül hullámzóan játszott.
A befejező negyed elején 58-45-re majd 62-45-re is vezetett a hazai csapat, a fővárosiak azonban nem adták fel, csökkentették hátrányukat, de az utolsó két perc ismét a hazaiaké volt. A ZTE hullámzó játékkal hozta a kötelezőt, de jobb képességű gárdák ellen kevés lesz a BSE ellen nyújtott teljesítmény.
Értékelés:
Gáll Tamás, a ZTE NKK vezetőedzője: - Csak keressük, de nem találjuk a ritmusunkat. Remélem, rövidesen rálelünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés