Archivum
Salakos pálya, nem bántja az ízületeket
Felújították a 400 méteres salakos futópályát a bagodi sportcentrumban. Az ünnepélyes átadáson örömmel vették birtokba a gyerekek, akik síkfutásban, a távolugrásban és a kislabda-dobásban versenyeztek.
Korszerű futópályát alakítottak ki Bagodban
Mogyorósi József polgármester köszöntőjében elmondta, a 23,2 millió forintos beruházás megvalósítását a Leader-programon elnyert 18,3 millió forint valamint közel öt millió forint önkormányzati saját erő segítette. A kivitelezés során negyven centiméter mélyen kiszedték a földet, az új réteg kialakításához 1010 köbméter töltőanyagot, kavicsot, bazaltot és téglaőrleményt, míg a szegély lerakásához 950 méter anyagot használtak fel. Ugyancsak új salakos réteget kapott a távolugró-futópálya, valamint új biztonságos szegéllyel rakták körbe a homokmedret. A polgármester reményét fejezte ki, hogy minél többen igénybe veszik az új futópályát, melynek megfelelő használata érdekében térfigyelő kamerákat helyeznek ki.
Péterné Fatér Edit, a Bagodi Fekete István Általános Iskola igazgatója kiemelte, olyan korszerű futópálya jött létre, ami a biztonságos mozgás lehetőségét nyújtja az iskolai tornaórákon a gyerekeknek és minden mozogni vágyó helyi lakos számára. A beruházás jelentőségét méltatva köszönetet mondott az önkormányzatnak futópálya kialakításáért, ami minőségét tekintve megyei szinten is ritkaságnak számít.
Käsz Ferenc testnevelő tanár érdeklődésünkre elmondta, az atlétika nem éppen a szíve csücske a gyerekeknek, aki a csapatjátékokat jobban kedvelik. Ennek ellenére nagy örömmel várták, hogy elkészüljön a pálya. A tavasz az atlétikai felmérések ideje, így állandóan kérdezték, mikor dobhatnak kislabdát, mikor ugrathatnak távolt, mikor lesz a hatvan méter felmérése. Igaz a 12 perces futás iránt már kevésbé érdeklődtek.
Az új salakos futópályát természetesen szívesen veszik igénybe a futni szerető felnőttek. A betonon való futás ugyanis nem egészséges, mert túl nagy terhelés érkezik a bokára, a csípőre és a térdekre, ezért célszerű salakos pályát választani, ami kíméli az ízületeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára