Archivum
Keszthely a gyógynövények paradicsoma
Elek Ferenc természetgyógyász, a cserszegtomaji Andrea Wellness Panzió tulajdonosa és 12 fajta masszázstechnika profi ismerője, több mint két évtizede foglalkozik az anyatermészet, az erdők-mezők növénykincseivel. A gyógynövény-terapeuta az állatgyógyászattal foglalkozó pásztor nagyapjától leste el a gyógyfüvekkel való mesterkedés alapjait, majd egyre bővülő ismereteit szaktanfolyamokon és könyvekből mélyítette el. A jó egészségnek örvendő „füvesember” rendszeresen gyűjti az egészségjavításra kiváló hatású orvosi növényeket, pontosan ismeri a Keszthely környékén fellelhető összes gyógynövényt, és persze a gyógyfüvek hatását, felhasználhatóságát is.

– A gyógynövényeket gyűjtés után száraz, levegős, közvetlen napfénytől mentes helyen érdemes szárítani, majd befőttes üvegbe, vagy más üvegedénybe kell zárni. A teákat forrázással készítjük, majd 10 perc után már fogyaszthatók. A hárs és törpe bojtorján száradási ideje négy nap, a kamilláé ennek legalább duplája. A kora tavasszal szedhető, koleszterinszint-javító tyúkhúr, mosás után nehezen szárad. Kis tanulással felismerhetők a gyógynövények, de csak a kocsiúttól legalább 150—200 méterre található, pormentes helyről származó „herbákat” szedjük le.
Erdő- és gyepüszélekben gazdag a vidékünk. Sok gyógynövény szedhető a Gyenesi-síkon, a gyenesdiási erdőszélen, és a cserszegtomaji Margit-kilátó környékén. A hársfavirág évszázadok óta a kamilla után a legnépszerűbb házi szerek közé tartozik. Vízhajtó, étvágyhozó, torokgyógyító hatása miatt is közkedvelt. Állandóan szedhető a kakukkfű, útifű, mindkettő jó megfázás ellen és torokfájásra. A kakukkfűtinktura torokgyulladás gyógyítására és hörghurutra is kitűnő. A törpebojtorján anyagcsere-javító, élénkítő, frissítő hatásáról közismert.
A kamillatea, a leginkább ismert és legtöbbet használt gyógynövényteánk. Remek gyulladáscsökkentő hatása miatt sokan keresik, de inkább a szikes talajon érzi jól magát, ezért a környéken kevesebb található belőle. A rozmaringtea kiváló étvágygerjesztő, frissítőszer, serkenti a központi idegrendszert és fokozza a vérellátást. A menta magas aroma-, vitamintartalma és frissítő hatása miatt keresett és termesztett gyógynövény. A levendulatea nyugtató hatása erős, és gyulladásos betegségek kezelésénél is segít.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés