Archivum
9. Keszthelyi Táncpanoráma
Három napon át, szeptember 15-17. között várja a tánc szerelmeseit a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Keszthelyi Táncpanoráma.
Csütörtök délután indul a program egy gyermekelőadással: a Honvéd Táncszínház Csipkerózsika című darabja lesz műsoron, majd este ismét ők lépnek színpadra, ezúttal egy felnőtteknek szóló előadással, mely a Ballada - A halálba táncoltatott leány címet viseli. Másnap délután Budai László és vendégei előadásában látható a Tangó Pillanatok, este pedig a Juronics Tamás által koreografált Carmina Burana. Minden előadást a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban tartanak, a jegyárak előadásonként eltérők: a Csipkerózsikára 700 forintért válthatók belépők, a Ballada - A halálba táncoltatott leány című előadásra 1000 forintba kerülnek a jegyek, míg a másik két előadásra 2500 forintért tekinthető meg.
2011.09.15-17.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés