Archivum
Vöröskereszt Balatongyörökön is
Balogh Lászlóné Szabó Ilona vezetésével január második keddjén tíz fővel megalakult Balatongyörökön a vöröskereszt helyi szervezete. Mint az alakuló ülésen elhangzott, a településen szervezetlen formában ugyan, de eddig is zajlottak olyan karitatív akciók, jószolgálati programok, amelyek kötődtek vöröskereszt által vallott (emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség) alapelvekhez.
Készek az önkéntes segítségadásra is
Kapcsándi Mária, a 130 éves múltra visszatekintő vöröskereszt keszthelyi szervezetének területi vezetője örömmel vette, hogy az új szervezetben több, külföldön tapasztalatot szerző, németajkú segítő is szerepet vállalt. A jóakaratú segítők kezdetként a véradás-szervezés, az elsősegélynyújtás, az adománygyűjtés feladatkörét kívánták felvállalni, de a rászoruló, egyedülálló helyi időskorúakat is szervezett formában szeretnék támogatni.
A községben élők több mint fele túl van a hatvanadik életévén, ezért is lényeges legelébb azokat segíteni, akik nem családban élnek. Élő kapcsolatot akarnak kialakítani a nyugdíjasklubbal, a polgárőrséggel, az önkormányzattal és több helyi civil szervezettel, hogy közös összefogással tudjanak segíteni minden rászorulón.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban