Archivum
Orvosokat ismertek el
Dr. Kovács Lajos szülész-nőgyógyász és dr. Selmeczi Kamill háziorvos kapta meg idén a Szent Kozma és a Szent Damján díjat, amit ebben az évben negyedik alkalommal ítélt oda a Magyar Orvosi Kamara Zala Megyei Területi Szervezete.
Átadták a Szent Kozma- és Szent Damján-díjat
Kiss Ferenc, a megyei orvosi kamara elnöke elmondta, tíz évvel ezelőtt a megyei közgyűlés alapította az elismerést, majd megszüntette. 2010-ben úgy gondolták, hogy "átveszik" a díjat, és minden évben kitüntetnek két orvost, akik a szakmai életében, a betegellátásban jelentős tevékenységet fejt ki, ugyanakkor kamarai munkájuk is példaértékű.
Kiss Ferenc, a megyei orvosi kamara elnöke elmondta, tíz évvel ezelőtt a megyei közgyűlés alapította az elismerést, majd megszüntette. 2010-ben úgy gondolták, hogy "átveszik" a díjat, és minden évben kitüntetnek két orvost, akik a szakmai életben és a betegellátásban jelentős tevékenységet fejtenek ki, ugyanakkor kamarai munkájuk is példaértékű.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere is köszöntőt mondott az ünnepségen, melyen a Liszt Ferenc Általános Iskola diákjai hangszeres műsort adtak elő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában