Archivum
Új év, új sétány
Jó ütemben halad a rekonstrukció a keszthelyi Balaton parton. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által mintegy háromszázmillió forinttal támogatott beruházásnak május végére kell elkészülnie. Az elmúlt hetek időjárása nagyban segítette a kivitelezőt.
Jól haladnak az építkezéssel
A keszthelyi Balaton parton sétálók szinte mindenütt munkagépeket láthatnak ezekben a hetekben, a móló környékén. A novemberben kezdődött munkák eredményeként a szezonra megújul a Hullám és a Balaton Szálló előtti terület. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán háromszázmillió forintot nyert az önkormányzat, melyhez ötven millió forint önrészt biztosított a város. Ebből az összegből új virágszigeteket hoznak létre, utcabútorokat helyeznek ki, valamint szökőkút is készül. E mellett díszkivilágítás várja majd a parti sétányon andalgókat, szenior játszótér épül, és tájékoztató táblák segítik a turistákat. A zenepavilon födémszerkezete már készen van, és megkezdték a szökőkút alapozását is.
A mólóra tartókat jelenleg ugyan nem éppen kellemes látvány fogadja, de az arra járókat nem különösebben zavarják a munkák. Mint mondják: ha csúnyán fest is a környék, a végeredmény biztosan mindenkit kárpótol majd a mostani felfordulásért. A beruházást várhatóan május végén adják át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban