Archivum
Időutazás autókkal
Gyönyörű, "vadiúj" állapotú veterán és old timer autók és motorok jöttek-mentek tömegesen három napon át Zalaegerszegen és környékén. Volt, amelyben az utasok is korabeli (1920-as évek) ruhát öltöttek magukra. A XIX. Nemzetközi Zalamenti Veterán Autó és Motor Találkozó és Túra résztvevői nemcsak térben, hanem szinte az időbe is utaznak, s ez az érzés könnyen magával ragadta a nagy számban megjelent nézelődőket is.
A zalaegerszegi Autó-motor Veterán Klub szervezte program egy közel 90 kilométeres, versennyel összekapcsolt túrát, városi felvonulást és szlalom verseny foglalt magába. Dr. Pávlicsné Mikola Lívia, a klub elnöke elmondta, évről évre nő a találkozón megjelentek száma. A programról az interneten és szájhagyomány útján értesülnek az érintettek, s színvonalat mutatja a találkozó nemzetközi mivolta, német, szlovén, cseh, sőt az idén amerikai (San Francisco) résztvevőkkel. S bár majd mindegyik megye szervez hasonló összejövetelt, a zalait az elsők között jegyzik az országban.
Az idén közel 80 autó és 20 motor mutatkozott meg, köztük akadtak zalaegerszegi tulajdonosú járművek is. A rendezvényen a látványosság dominált, a legszebb járműveket díjazták, ahogy az autós túra legügyesebbjeit is. A díjakat a Magyar Autóklub szponzorálta, a különdíjat a Böjte-ékszerészet ajánlotta fel.
A Zala Pláza előtti placcon rendezett szlalom versenyt Molnár Attila moderálta, sok érdekes információt megosztva közönséggel. A legöregebb résztvevő egy 1922-ben gyártott Buick Roadster volt, de akadt hajó méretű és fogyasztású Chevrolet, óriási és egészen mini méretű autók, katonai jármű, busz, és békebeli motorok csillogtak a flaszteren. S bár az autó-motor inkább a férfiak érdeklődési köre, a hölgyeket is ámulatba ejtette a látvány.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára