Archivum
Katonafotók az első világháborúból
Tóth Zoltán első világháborús fotógyűűjteményéből nyílt kiállítással vette kezdetét a magyar kultúra napi ünnepség Zalalövőn, a Salla Művelődési Központban.
Kiállítás a magyar kultúra napján Zalalövőn
Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója méltatta a nem mindennapi tárlatot. A magyar kultúra napja és az első világháború összefüggése kapcsán úgy vélekedett, hogy a magyar népnek az első világháború volt az utolsó közös kollektív élménye, mert akkor még egyben volt a régi Nagy-Magyarország, a magyarok és a nem magyar nemzetiségek a Kárpátoktól a Mura-vidékig ugyanazon a zászlók alatt, ugyanannak a királynak a szolgálatában harcoltak a különböző harctereken. Mint fogalmazott, az első világháború rendkívül mély nyomot hagyott a magyar kultúrában, ebben az időszakban katonanóták születtek, melyek azóta közkincsé váltak. A háború beépült az egész magyar nép tudatába, melyet követően évtizedekig nem lehetett azt elképzelni, hogy egy falusi vagy polgári házba úgy belépve, az ember ne pillantson meg egy nagy méretű katonafotót a falon.
Az igazgató kitért arra is, hogy a zalai katonák minden katonai alakulatban szolgáltak. A két nagykanizsai gyalogezred közül az egyik a 48. császári és királyi ezred volt, itt szolgált régebben Petőfi Sándor is. A másik a 20. honvéd gyalogezred, a harmadik a zalaegerszegi 6. honvéd huszárezred volt, melynek Keszthelyen is volt alosztálya. 1914 augusztusában mindnyájukat mozgósították a galíciai frontra, ahol a két gyalogezred 1916 végéig tartózkodott. A kiállításra kitérve arról is beszélt, hogy a kedélyesebb képek ellenére sokat szenvedtek a katonák a harctereken; a Bruszilov-offenzívában a két zalai gyalogezred 80 százaléka odaveszett. A túlélők az olasz frontról, a Piave folyótól rendezett sorokban jöttek haza Nagykanizsára a háború végén, a huszárezred megmaradt tagjai 1918 végén térhettek haza Galíciából, de már nem abba az országba, amelyből elmentek.
Hangsúlyozta, a fotókiállítás ebbe a múltba visz bennünket vissza, köszönet érte Tóth Zoltánnak, aki megvásárolta ezt a gyűjteményt, és most a szélesebb közönség elé bocsátotta.
Az Érdekes Újság haditudósításaiból származó fotókra egy bécsi börzén talált rá a gyűjtő. A képek egy 63 vármegyés címkével díszített albumban voltak, sikerült egyben megvásárolni azokat. Mindig is foglalkoztatta a történelem, és úgy gondolta, nem engedheti meg, hogy egy ilyen jelentős magyar történelmi érték, emlék külföldre kerüljön, mondta el érdeklődésünkre Tóth Zoltán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész