Archivum
Keresztury emlékezete
A hagyományoknak megfelelően Keresztury Dezső Széchenyi téri mellszobra előtt tisztelegtek a költő, akadémikus születésének 108. évfordulója alkalmából. A zalaegerszegi születésű tudós és művész munkásságát dr. Gyimesi Endre miniszteri biztos, országgyűlési képviselő, a Keresztury Dezső Emlékbizottság elnöke méltatta.
Hazaszeretet és komplex látásmód
Mint fogalmazott Kereszturyt mozgalmas élete folyamán mindvégig emberség, hazaszeretet és komplex látásmód jellemezte. Bárhová is vetette a sors, soha nem feledkezett meg szülőföldjéről, Zaláról, mely több versének is ihletője volt. Az utolsó polihisztorok egyikeként hatalmas szellemi örökséget hagyott hátra; nemcsak mint költő, író, vagy az Eötvös Kollégium igazgatója, hanem mint művelődési miniszter és tudós, akadémikus is. Ö mentette meg a Festetics-könyvtárat az enyészet alól, védelmébe vette Szabó Lőrincet, küzdött a fiatal filmrendezők elismeréséért. Bár sokáig távol élt Zalától, a 60-as években visszatért, s haláláig egykori alma matere, a Zrínyi-gimnázium, és szülővárosa patrónusa lett úgy, hogy közben egész életét a teljes haza szolgálata töltötte be.
Az ünnepségen a város nevében Balaicz Zoltán alpolgármester, és Gyimesi Endre országgyűlési képviselő, a könyvtárak nevében pedig Kiss Gábor a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója, Tóth Judit igazgatóhelyettes és Nitsch Erzsébet, a József Attila Városi Könyvtár igazgatója helyezte el az emlékezés koszorúját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba