2025.09.11., csütörtök - TeodóraZalaegerszeg időjárása

Archivum

Megszépült a kőkereszt

2013. október 13. vasárnap, 16:05
Címkék:

Felújították a csácsi horhos tetején lévő kőkeresztet, amit Nemes Simonfy Borbála zalaegerszegi lakos állíttatott szülőhegyére 1831-ben.

csacsi kokereszt1

Herkliné Ebedli Gyöngyi, Csács és Bozsok városrészek önkormányzati képviselője az átadási ünnepségen elmondta, elhatározták, hogy minden évben felújítanak egy kőkeresztet. Tavaly a fakeresztet, most pedig a kőkeresztet állították helyre. A megvalósítás folyamatából az Évgyűrűk Nyugdíjasklub is kivette részét. A képviselő Kovács Attila szobrásznak is köszönetet mondott, aki "szívvel-lélekkel végezte munkáját".

Mint fogalmazott, az itt élők számára ez az örömteli nap is emlékezetes marad, mert a bozsoki szentmisét követően az új játszóteret is átadhatták a megszépült kőkereszt mellett. Jövőre a csácsi kápolnánál lévő keresztet szeretnék felújítani, emellett a kápolna restaurálását is tervezik.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere felidézte, hogy 2012-ben három városrészi képviselő, Herkliné Ebedli Gyöngyi, Gecse Péter és Sümegi László elhatározta, hogy sorra felújítják a kőkereszteket. Ez a munka Andráshidán kezdődött, majd Csácsban folytatódott, és jövőre Botfa is bekapcsolódik a programba. Távlati cél, hogy a megújított kőkereszteket egy kiadványban mutassák be.

csacsi kokereszt net

A csácsi kőkereszt történetéről elmondta, Gothárt János és Nemes Simonfy Borbála vagyonukat a helyi közösség támogatására fordították. Kezdeményezésükre állították fel 1811-ben a Szentháromságszobrot a Mária Magdolna Plébániatemplom mellé. 1821-ben meghalt Gothárt János, 1822-ben leégett a Deák tér és a Sütő utca kereszteződésében lévő házuk. Az özvegy Borbála hatalmas lelki erővel felújíttatta házát, majd elhatározta, hogy csácsi szülőhegyén kőkeresztet emeltet, amit 1831-ben meg is tett. Hite, kitartása, a helyi közösségért való tenni akarása a ma embere számára is példa, hangsúlyozta az alpolgármester, aki Csács és Bozsok lakóinak egymás iránti elkötelezettségét is méltatta.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)