Archivum
Mindszenty előtt tisztelegnek
Mindszenty (Pehm) József bíboros, hercegprímásnak állít emléket a Zalai Múzeum könyvsorozat 21. kötete, melyet a közelmúltban mutattak be a Göcseji Múzeumban. A kiadványban - melyet ezúttal két régész, Simmer Lívia és Orha Zoltán szerkesztett - megtalálható a 2012-es, Zalaegerszegen megrendezett Mindszenty-emlékkonferencia előadásainak anyaga, továbbá a megyéhez kapcsolódó legfrissebb muzeológiai tanulmányok.
Havasi Bálint, Orha Zoltán és Kaján Imre a bemutatón
Megjelent a Zalai Múzeum új száma
A kötetbemutatón Kaján Imre múzeumigazgató (a kiadvány előszavának szerzője) elmondta: néhány éve még azt hitte, hogy a Zalai Múzeum csak digitális formában jelenik majd meg, ám örül, hogy a papírkötésű könyvek ismét népszerűek. A könyvsorozat legfrissebb számában az egykori Zala Megyei Múzeumok Igazgatósághoz (ZMMI) tartozó intézmények jelenlegi és egykori kollégáitól olvashatók tanulmányok.
A könyvet bemutató Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója is utalt rá: ez a kiadvány már egy megváltozott múzeumi világban készült, hiszen a ZMMI negyven év után megszűnt, a megye múzeumai pedig önállósultak. Néhány változás a mostani kötetben is tetten érhető. Ismét puhakötésben tarthatjuk kezünkben a kiadványt, és szerencsére bővült a szponzorok köre is. Szakmai szempontból pozitívum, hogy a jegyzetapparátus és a hivatkozás egységesült.
Ami a tanulmányokat illeti, a könyv első része Mindszenty József életét, és ezen belül is főleg a megyeszékhelyen eltöltött éveit helyezi fókuszba. A zalaegerszegi történészek közül Paksy Zoltán levéltáros Mindszenty nyilasok elleni küzdelmét tárja az olvasó elé, Béres Katalin muzeológus a plébános tevékenységének helyi kultúrára gyakorolt hatását vizsgálja, Megyeri Anna muzeológus pedig a Mindszenty nevéhez kötődő építkezéseket veszi górcső alá.
A kötet második részében régészeti, művészettörténeti, helytörténeti és néprajzi tanulmányok is olvashatók. A Zalai Múzeum legújabb száma négyszáz példányban jelent meg. A múzeumokon kívül a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, valamint a levéltárban is hozzáférhető. Orha Zoltán pedig elmondta, hogy az NKA-s pályázati támogatás részeként két éven belül digitális formában is elérhetővé kell tenni a kiadványt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész