Archivum
Mindszentyre emlékeztek
A zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub évnyitó találkozóján a 120 évvel ezelőtt született Mindszenty József hercegprímás életéről emlékeztek meg dr. Köpeczi Bocz Edit történész közreműködésével. A részletesen bemutatott életutat Andor Imre fotó és egyéb dokumentáció gyűjteménye segített még szemléletesebbé tenni.
Élete végéig megfigyelés alatt állt
Köpeczi Bocz Edit első alkalommal volt a városban előadóként. Kutatási területe a múlt évszázad, azon belül is a kommunista diktatúra évei. A rendszerváltozás óta megtekinthető levéltári anyagokat kutatva bukkant mind gyakrabban Mindszenty nevére, mint azon emberek egyikére, akit semmilyen módszerrel nem tudtak elveitől eltéríteni. Ekkor kezdte a zalai származású hercegprímás életét tanulmányozni. E munkának köszönhetően hamarosan napvilágra kerül egy könyv is "Titkos szolgálatok hálójában" címmel. Mint mondta, a levéltári anyagok egy része még titkosítás alatt van, talán már ma is elkésett dolog lenne ezek feltárása. Hozzátette, a felelősségre vonás a már napvilágot látott esetek során sem jellemző. Az egyház és annak jeles személyiségeinek támadása a kommunista diktatúra egyik fontos momentuma volt, kezdetben erőszakkal majd belső bomlasztással.
Ezen elnyomásnak lett áldozata Mindszenty József bíboros, aki túlélte a bebörtönzést, a kínzásokat és a megaláztatásokat. Szabadulása után is élete végéig megfigyelés alatt állt nemcsak ő, hanem a vele kapcsolatban álló személyek is. Így betegsége idején az őt kezelő egészségügyi személyzet is. 1975-ben bekövetkezett hirtelen halálának oka a mai napig tisztázatlan. Az ezzel kapcsolatos iratok sem hozzáférhetőek még. Karizmatikus személyiségének hatása még halála után is érezhető, sokan tisztelik és szeretettel adóznak előtte. Ezért igyekeztek ahogy életében, úgy halála után is igaztalan vádakkal elvenni legféltettebb kincsét, a becsületét, fogalmazott a történész.
Köpeczi Bocz Edit
A Lokálpatrióta Klubban felvetődött, hogy bár már korábban kétszer is napirendre került sikertelenül, most ismét kérvényezik a városi közgyűléstől, hogy posztumusz díszpolgár címet kaphasson a magyar katolikus egyház legjelentősebb XX. századi alakja, az idei jeles évforduló kapcsán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban