Archivum
50 éves az Omega
50 éves a legendás Omega zenekar. A jubileum alkalmából országos fellépéssorozatra, majd külföldi turnéra indulnak, ezen kívül új stúdióalbumot adnak ki, valamint egy könyv is készül a csapat történetéről. Az évfordulót ősszel Budapesten egy hatalmas ünnepi koncert zárja.
Jubileumi koncert szimfonikusokkal
A zenekar vidéki koncertsorozatának második állomása Zalaegerszegen lesz. Március 16-án 20 órakor a Városi Sportcsarnokban zendülnek fel az immár klasszikussá vált dalok. Mégpedig tényleg klasszikus módon: a rockzenekar ezúttal ugyanis szimfonikusokkal kiegészülve áll színpadra.
A részletekről a közelmúltban sajtótájékoztatón számolt be az együttes frontembere, Kóbor János "Mecky", és Trunkos András dalszövegíró, zeneszerző, a turné szervezője. A zenészeket a városházán Gyutai Csaba polgármester, és Balaicz Zoltán alpolgármester fogadta. A polgármester nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a méltán népszerű és legendás Omega együttes Zalaegerszegen is koncertezik. Reméli, hogy nem csak a városból, hanem az egész régióból érkeznek majd rajongók az estre.
Kóbor János
Trunkos András elmondta: két-, két és fél órás jókedvre és bulira készülhet mindenki, aki ellátogat a koncertre. Az Omega ugyanis mindig egyet jelentett a jókedvvel, szabadsággal; még az "átkos" rendszerben is.
Kóbor János a turnéról úgy nyilatkozott: a szimfonikusok ellenére azért alapvetően rock koncertről van szó. Nem azért hangszereltek át, mert átértékelték a múltat. Egyszerűen csak úgy gondolták, hogy vannak olyan dalok, melyeket a szimfonikus hangzás felerősít, vagy kiegészít. Az ötlet amúgy tavaly született, a zenekar ugyanis ezzel a felállással lépett fel a németországi Händel-fesztiválon, s óriási sikert arattak. Persze - mint mondta - nem minden nótát írtak át szimfonikus hangzásra. A Léna és a Petróleumlámpa például az eredeti verzióban hangzik majd el a turné egyes állomásain. Mecky szerint a 2012-es év gazdaságilag nem a legjobb időszak egy ilyen turné megszervezéséhez, ám a nehézségek ellenére bíznak a sikerben. Reméli, hogy a koncertek idejére a magyarok félreteszik a rájuk jellemző sírva vigadást, s jó hangulatban, vidáman és energiával telve érkeznek a bulikra. Az út ugyanis mindig csak előre vezet, amihez a jókedv nélkülözhetetlen; még 50 év után is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban