Archivum
Helyi "erők" a színpadokon
Az Egerszeg Fesztivál az országos híresség mellett évről évre teret enged a helyi művészeknek, előadóknak is. Annál is inkább, mert a fesztivál programjai a város napja (május 13.) köré szerveződnek, így természetes, hogy az itt tevékenykedő, vagy az innen induló zenekarok is színpadra állnak.
A Shabby és Odett is fellép
Kínálatból idén sem lesz hiány, s különösen a hosszú hétvége bővelkedik majd eseményekben. Három színpadon is lehet majd zalaegerszegi előadókat látni. Pénteken a Harmadikszínpadon a Kriszti és a Magyarucca lép fel, a Dísz téri fesztiválsátorban a George Smoog, a Nagyszínpadon pedig Keresztes Ildikó előzenekaraként a Shabby Blues Band. A zalaegerszegi blues-csapatot talán már senkinek sem kell bemutatni, hiszen tavaly ünnepelték 20. születésnapjukat. A Kránitz Tóni vezette zenekar az elmúlt évtizedekben hat nagylemezt jelentetett meg saját kiadásban, s nyolcszáznál is több koncerten vannak már túl. Mint azt egy tavalyi interjúban mondták: "ahogy öregszenek, egyre jobb zenét csinálnak!" Kezdetben tradicionális blues-nóták feldolgozásait játszották, utolsó két albumukon viszont szinte csak saját dalok szerepelnek. Manapság már 21. századi hangzásra törekednek, s nemcsak hagyományos bluest játszanak, hanem a rockzene több irányzata is megtalálható zenéjükben. Ezen kívül számos régi dalt újrahangszereltek, modernizáltak.
Szintén a fesztivál vendége lesz a megyeszékhely szülötte Polgár Odett is, aki először Odett és a Go Girlz, majd Odett nevén került fel a hazai slágerlistákra. Tizenhét évesen szerepelt a Megasztárban, majd egy évvel később Takáts Eszterrel és Varga Zsuzsával (ők a Go Girlz formáció) jelentett meg lemezt. Önálló albuma tavaly jelent meg "Hanyatt, homlok, egyenes" címmel. A zenét és a szövegek egy részét édesapja, Polgár Péter írja, másik dalszövegírója pedig Müller Péter Sziámi, aki épp Takáts Eszterrel lesz az idei fesztivál vendége. Odettet a Prószafesztivál után, vasárnap délután láthatja a közönség a Díszt téren.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban