Archivum
Külföldi rádiók is játszák számait
Kevesen tudják, hogy Bánhegyi Béla ambient/downtempo előadó számait évek óta rendszeresen játsszák a külföldi elektronikus zenei rádióműsorokban.
Francia lemezkiadó is megkereste a zalai előadót
A legújabb hír a zalaegerszegi előadóval kapcsolatban, hogy a folyamatos amerikai, brit, és más nemzetközi rádiós/podcast megjelenések mellett, hamarosan a több mint 700.000. letöltésnél járó The Chillout Lounge Mix sorozat egyik szereplője lesz, majd újra (idén már harmadszor) feltűnik a Be Utiful Mix előadói között.
A zeneszerző szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy egy hamarosan induló francia kiadó bakelitlemezen és digitális formában is megjelentetné az Afterimage-et, de a tárgyalások még folynak, ugyanis a szám a készülő album része, amit így nélkülözni kellene, ha a teljes nagylemezt másik kiadó terjesztené. "Az album eladása/kiadása nehéz folyamat, mert hiába van sok megkeresésem, néha úgy érzem a kiadók azt várják, hogy az ember egy személyben legyen zenész, hangmérnök, és marketinges. Így nem könnyű megtalálni azt a kiadót akivel hosszútávon, megfelelő terjesztésben gondolkodhatunk. A megjelenést tovább nehezíti, hogy a készülő nagylemez egy összefüggő, 2 órás munka amit hagyományos formátumban nehéz lenne kiadni. Az album befejezésével párhuzamosan készülök a live actekre, remélem sikerül olyan művészeti eseményekre, fesztiválokra eljutni, ahol nyitottan fogadják ezt a fajta instrumentális zenét. Nagy örömömre szolgál, hogy mindezek mellett lehetőséget kaptam egy filmzene megírására is" - tette hozzá az előadó.
Bánhegyi Béla már egy nagylemezre való anyagot készített
Bánhegyi Béla számait hamarosan itthon is hallhatjuk, hiszen az egyre nagyobb hallgatótáborral rendelkező Loungeradio.hu is felvette repertoárjába zenéit.
Az érdeklődők folyamatosan frissülő Facebook oldalán tudják követni a vele kapcsolatos híreket, és hozzászólhatnak az általa felvetett témákhoz is: www.facebook.com/belabanhegyi
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor Színházban