Archivum
Ringató és fenyőfadíszítés
"Énekeljen és játsszon együtt a család" mottóval szervez Ringató-karácsonyt a Kis-Hétrét zenekar. Az ingyenes rendezvényre december 14-én szerdán, este fél hattól várják a szülőket és a gyerekeket a zalaegerszegi Apáczai ÁMK-ba.
Közös, családi éneklés az Apáczaiban
Hochrein Judit és Kardos Endre "Bozi" szervezők érdeklődésünkre elmondták: a Kis-Hétrét együttes ezúttal nem egy hagyományos koncertet ad, hanem aktív részese lesz az egyórás Ringató foglalkozásnak. Szeretnék, ha a zenés, interaktív programon nemcsak a mamák és a babák, hanem az apukák és az idősebb testvérek is részt vennének. Az est végén sor kerül egy közös fenyőfadíszítésre is, így az érdeklődőket ezúton is kérik, hogy aki teheti, vigyen magával egy-két karácsonyfadíszt.
Hochrein Judit (balról) népies ritmusokkal ismerteti a kicsiket
Hochrein Judit 2010 januárjában indította el Zalaegerszegen - egy országos programsorozat részeként - a Ringatót, mely kilencven hazai településen örvend nagy népszerűségnek. A "Vedd ölbe, ringasd, éneklej" szlogenű foglalkozás egy játékos készségfejlesztő program babák és szüleik részére. A kisgyerekek (0-tól 3 éves korig) a ritmusokon, dallamokon, mondókákon és a közös éneklés örömén keresztül ismerkedhetnek meg a zene világával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor Színházban