Archivum
Visszavágni a korszellemnek
"Irodalom visszavág" címmel, ezekben a hetekben jelenik meg Dolgos Péter "Dodó", zalaegerszegi dalszerző, énekes (a Bazooka zenekar frontembere) új verseskötete. Négy évvel ezelőtt a "Csak semmi pánik" című kiadványban már napvilágot látott szerzeményeinek egy része, most azonban - mint fogalmazott - megérett a helyzet és az idő egy újabb kötetre.
Ismét kötetben Dodó versei
A cím egy szójáték: az irodalom manapság nem kelendő, nincs divatja a lírának, ezért a szerző a könyvvel szeretne visszavágni ennek a korszellemnek. Bíztatva ezzel mindenkit arra, hogy verseket olvasni igenis jó, és érdemes.
Persze a könyvben szereplő költeménynek nagy része dalszöveg, többségükhöz már a zene is készen van. A közönség sokat ismerhet is közülük, például Bazooka koncertekről. Dodó érdeklődésünkre elmondta: a dalok, versek hangulata most sem változott. Annál is inkább mert többségét a már régóta meglévő kézirataiból válogatta ki, de azért vannak újdonságok is. Míg az előző kötetet grafikák színesítették, ez most kizárólag a versekről szól; illetve a belső oldalakat saját tervezésű háttérképek díszítik.
A versek - ahogy írójuk jellemzi őket - ilyenek/olyanok. Vagyis, hol szerelmesek, hol odamondogatósak, hol pedig csúfak és gonoszak. Ám mindenképpen életszerűek. A könyv - melynek megjelenését támogatta a város kulturális bizottsága, valamint a polgármester és az alpolgármester is - szerzői kiadás. A dedikálással egybekötött bemutatóra pedig december 17-én, 17 órától kerül sor a Reining sörözőben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában