Archivum
Zeneterápia pályázati támogatással
Az idei tanévben bővült a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézetben az autisták fejlesztését szolgáló terápiák lehetősége. Mindez az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően. A civil szervezet kedvező elbírálásban részesült az Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító Programjában. Így Jandovics Viktória gyógypedagógus vezetésével zeneterápia segíti a diákok fejlődését.
A napokban Zalaegerszegre látogatott a támogató alapítvány munkatársa, és személyesen győződött meg a fejlesztő munka hatékonyságáról.
- Alapítványunk két területen ír ki pályázatot. Egyrészt tehetséges diákokat segítünk, másrészt a gyermekgyógyító programban élmény vagy művészeti terápiákat támogatunk. 2006 óta működik az alapítvány, és közel 120 pályázat érkezik minden évben. Ebből közel harmincat tudunk egy éves idővallumban támogatni. A fő cél, hogy a szakemberek munkáját tudják honorálni, mert az eszközbeszerzést általában könnyebb megoldani. Az új kiírás június elején lesz, várjuk az újabb jelentkezőket - mondta Nagy Zsuzsanna.
Pályázati sikerben reménykednek a zeneterápia résztvevői is, akik az elmúlt 8 hónap alatt már számos pozitív élménnyel gazdagodtak.
- Bár gyógypedagógusként tanítok a Béke ligeti - iskolában, mégis ez a lehetőség új terepet jelentett - mondta Jandovics Viktória. - Szívesen, de félve vágtam a munkába és több eredmény született belőle, mint amire gondoltam. Segítette az indulást, hogy a gyerekek motiváltak voltak a hangszerekkel való ismerekedésben. Ritmus hangszerekkel dolgozunk és a heti egyszeri foglalkozások 90 százalékában aktívan vesznek részt a tanulók. Ügyelni kell azonban arra, hogy a tűrőképességük akár minden órán más lehet, és bizonyos frekvenciákat jól tolerálnak, mást viszont nem. A passzív órákon zenét hallgatunk, majd rajzban és ha kedvük van szóban fejezik ki az élményeiket. Fejlődést az egymásra figyelésben, az érzelmek értelmezésében és kifejezésében látom. És mindig tanulok valamit a gyerekektől én is. Nagyon szeretném, ha jövőre lehetne folytatása ennek a foglalkozásnak, akár heti két órában is. A szülőktől is pozitív visszajelzések jönnek, komolyan veszik, hogy a gyerekek zenével foglalkoznak, van aki már hangszert is kapott otthonra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban