Archivum
Az olajképek derűje
Zalaegerszegen született, ám 1956-ban disszidált, s azóta is Ausztriában él. Festményeit több európai országban is bemutatták már, és rendszeresen állít ki Magyarországon is. Gerencsér Lajos festőművésznek a közelmúltban nyílt tárlata a megyeszékhelyi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
Gerencsér Lajos tárlata a zsinagógában
Az idős, autodidakta alkotó (aki ifjú korában Bernáth Aurél tanítványa volt) főleg tájképeket és portrékat fest. A mostani kiállítás egyfajta visszatekintés is; nemcsak a zalai táj tűnik fel a képeken, hanem régi, ma már nem látható épületek - zsúpfedeles házak, pincék, vagy éppen a néhai andráshidai malom - is megelevenednek szemünk előtt.
Az alkotót dr. Szita Szabolcs történész, és dr. Szepesi Hédi művészettörténész köszöntette. Elhangzott: Gerencsér Lajos a börtön elől, kitaszítottként menekült 23 éves korában Ausztriába. Öröm, hogy mióta teheti, visszajár Magyarországra, hogy bemutassa alkotásait. Képein a nagy művészeti irányzatok nem hagytak nyomot. Művei ugyanakkor derűsek és sajátosak. Olajképein gyakori az idillikus természetábrázolás, de a művész szívesen szemléli a megkopott épületek szépségeinek maradványait is. Ma már tudjuk, hogy a képeken látható házak közül sok, már nem létezik.
Gerencsér Lajos festőművész kiállítása június 30-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban