Archivum
Keresztury-emlékév virrasztással
110 éve született Zalaegerszegen Keresztury Dezső költő, tudós, egykori miniszter, a 20. század egyik polihisztora. A város önkormányzata és a Keresztury Dezső Emlékbizottság még tavaly úgy határozott, hogy a 2014-es esztendő Keresztury-emlékév lesz; több helyszínen és különböző programokkal elevenítik fel a zalai tudós munkásságát.
Megőrzik hagyatékát és szellemiségét
A részletekről a József Attila tagkönyvtárban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők. Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta: a városban már évtizedek óta fontos Keresztury Dezső emlékének ápolása. Az eddigi munkáért köszönet illeti dr. Gyimesi Endrét, akik a város korábbi polgármesterként, majd a Keresztury-emlékbizottság elnökeként sokat tett a hagyaték és a szellemiség megőrzéséért. Szintén köszönet jár Szemes Bélának is, akik a bizottság titkáraként végez intenzív munkát immár hosszú évek óta. A város az idei emlékév megszervezésére 2 millió forint támogatást adott. A programokhoz a könyvtárakon kívül más intézmények és szervezetek – például a Zrínyi Miklós Gimnázium, Kaffka-kollégium, városi diákönkormányzat – is csatakoznak.
Dr. Gyimesi Endre, a Keresztury-emlékbizottság elnöke az előzményekkel kapcsolatban elmondta: még Keresztury Dezső életében létrejött egy nevét viselő kuratórium, ami a tudós halála után emlékbizottsággá alakult. Születtek már cikkek, tanulmányok a költő életével, munkásságával kapcsolatban, Nyakasné Túri Klára pedig a Bartók Béla utcai Keresztury-házban gondozta, gondozza a városnak adományozott hagyatékot.
Most, a 110. évforduló kapcsán felmerült egy olyan ötlet is, hogy a Mártírok út 2. szám alatti szülőházát egyfajta emlékházzá, kulturális centrummá alakítsák át, ahol Keresztury életművén kívül Gábor Miklós színész, és Ruszt József rendező, színházalapító munkássága is bemutatásra kerülhetne. A ház tulajdonviszonyai egyelőre nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzat birtokba vegye az épületet, ám a kezdő lépéseket megtették. Addig is a ház egyik vakablakára ősszel egy Németh János kerámia-domborművet helyeznek ki, mely Keresztury szellemiségét idézi. A művet a költő Dunántúli hexameterek című versének utolsó sorai ihlették.
Orbán Ildikó grafikus jóvoltából elkészült az emlékév logója is, amit ezután minden hivatalos iraton, meghívón, plakáton láthat majd a közönség. Szintén szeptemberben a Keresztury VMK-ban egy kiállítás is bemutatja az akadémikus életművét, melyhez egy tudományos konferencia is társul.
Kiss Gábor könyvtárigazgató hozzátette: az emlékév jó alkalom arra is, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék Keresztury munkásságát. A programok e téren már az év elején elindultak. Volt már szavalógála, és lezárult egy online vetélkedő is. Április 28-án a József Attila tagkönyvtárban pedig egy virrasztás lesz; egész estés felolvasással emlékeznek a költőre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész