Archivum
Klasszikon: stílusok és iskolák
A 20. századi magyar festészet legkiválóbb alkotóinak gyűjteményes kiállításával ünnepli 30. születésnapját a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem. A Klasszikon című tárlat a székesfehérvári Városi Képtár Deák Dénes Gyűjteményéből érkezett Zalaegerszegre.
Válogatás a hazai festészet remekeiből
A páratlan anyag a századelőtől egészen az 1980-as évekig mutatja be a hazai festészet jeles alakjait (többek között Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Anna Margit, Ámos Imre, Czóbel Béla, Egry József, Márffy Ödön munkáit), valamint jellegzetes stílusait és iskoláit (a nagybányai iskolát, európai iskolát és a Nyolcak csoportját). A látogató tulajdonképpen egy művészettörténeti barangoláson vehet részt, annál is inkább, mert a festményeken túl, az alkotók életútjáról és munkásságáról el is olvashatja a legfontosabb adatokat.
Deák Dénes műgyűjtő, mecénás az 1960-as évektől kezdte gyűjteni a hazai képzőművészek alkotásait, 1975-től - miután az Írószövetségnél betöltött állsást elveszítette - pedig kizárólag műgyűjtéssel és magán-műkereskedelemmel foglalkozott. Mint az a tárlatvezetőben is olvasható: gyűjteménye 20-25 év alatt hatalmasra duzzadt, és minőségében is megérdemelte azt, hogy önálló múzeumot kapjon. Deák több vidéki várossal is tárgyalt, végül Székesfehérváron nyílt meg 1986-ban az első állandó kiállítás, mely a mecénás halála után bővült.
A zsinagógába közel 90 festmény érkezett a rangos gyűjteményből, melyet a székesfehérvári képtár igazgatója, Szűcs Erzsébet művészettörténész válogatott, s a tárlatot is ő nyitotta meg. A kiállítás apropóját nemcsak a zalaegerszegi intézmény harmincadik születésnapja adta, hanem egy átmeneti állapot is; Székesfehérváron egy időszaki kiállítás miatt a gyűjteménynek jelenleg csak egy kisebb változata látható, így hogy ne raktárban heverjenek a kiváló festmények, hat hétig városunkban vendégeskednek.
A zsinagógában bemutatott anyag java része portré és csendélet (sőt magának a gyűjteménynek is ezek adják a gerincét), így a klasszikus, figurális festészet kedvelőinek bőven van miből csemegézniük. A kollekció főleg a tízes évekre, a két világháború közötti időszakra, és az 1950-80 közötti korszakra fókuszál, felvonultatva a képzőművészet főbb irányvonalait. De egy-egy kép erejéig a neoavantgarde, sőt a geometrikus absztrakció is megjelenik (Gyarmathy Tihamér Ritmikus fények című munkáján).
A tárlaton külön szigetet képez a tragikus sorsú festőházaspár, Anna Margit és Ámos Imre anyaga. Izgalmas kontraszt, hogy képeik között (például a Padon ülő nő, a Bábu vagy a Rémület) kaptak helyet a kiállítás interaktív elemei, a kirakójátékok is.
A Klasszikon kiállítás október 24-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában