Archivum
Fagyiszínezés fagyievés közben
Él, mint hal a vízben. De hogy borítja fel e közmondás jelentéstartalmát az, ha történetesen a víz és a hal egy turmixgépben van, ami bármikor működésre kész. Csak egy külső akarat kell hozzá. Neked stresszes az életed? – kérdezi a hal. De akár kérdezhetjük mi is, ha külső erőknek vagyunk kiszolgáltatva, s nem vagyunk a körülöttünk zajló események részesei, formálói.
Interaktív tárlat a VMK-ban
Ilyen és ehhez hasonló elgondolásokon alapul a lendvai D'Clinic Studios interaktív tárlata, mely péntektől látogatható a megyeszékhelyi Keresztury VMK galériájában. A The Mixer Project című kiállítás Lendváról érkezett, ahol Pál Katja festőművész, stúdióvezető folyamatosan szervez alkotótáborokat, melyekre a világ minden pontjáról érkeznek képzőművészek. A stúdióban eltöltött néhány hét alatt a művészek szabadon alkothatnak, együttműködhetnek, vagy megkereshetik egymás közös-, vagy éppen ellenpontjait. A mostani tárlat az elmúlt évek táborainak anyagából válogat: tizenkét ország, húsz művészének projektje, sőt kooperációja látható. Vagyis leginkább átérezhető és megtapasztalható, hiszen az interaktív anyag lényege a játék, és az, hogy cselekvésre sarkallja a látogatót. Hogy ne csak külső szemlélők legyünk, hanem részesei, alakítói is legyünk az egyes művészeti elgondolásoknak.
A kiállítás egy különleges "mixer füzettel" együtt ad élményt, hiszen itt találhatunk útmutatást az egyes állomásokhoz, jelenségekhez. És ez alapján érthető meg az is, hogy az alkotótáborban milyen koncepció szerint dolgoztak a művészek, és hogyan vonták be a lendvaiakat is egy-egy performance-ra.
A The Mixer Project kiállítás kétszer is megnyílt: péntek reggel gimnazisták látogattak el a kiállítótérbe, akiket Monok Balázs képzőművész, a Kölcsey-gimnázium tanára köszöntött. Este pedig Torma Attila színész várta a látogatókat egy különös megnyitóval, majd Rozmán Balázs dj szettjével folytatódott a program a PopUp Caféban.
A látogatók egy-egy gombóc fagyival lehettek részesei a kiállításnak, hiszen az egyik projekt épp a hideg és édes nyalánkság fizikai és vizuális csábító erejét ültette át a művészet "nyelvére".
A tárlat december 9-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész