Archivum
Gyógynövényből nyomópép
Gyógynövényeket termeszt és gyűjt, majd hazaviszi, megfőzi, elegyíti. Mégsem javasasszony, hanem textiltervező-dizájner. László Edina gyógyfüvekből állít elő festéket, pontosabban nyomópépet, hiszen a minták szitanyomással készülnek.
Lakástextil természetes festéssel
A tervező lakástextíliákat készít a speciális eljárás segítségével. A technológia védett, a recept pedig - talán nem meglepő - titkos. 2005-ben ezt választotta szakdolgozata témájául is, majd 2009-ben sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjára, így hozzáfoghatott a fizikai megvalósításhoz. Ennek eredménye az a díszpárnákból, ágyneműkből álló egyedi kollekció, mely a közelmúltban került bemutatásra egy fiatal tervezők alkotásait felsorakoztató tárlaton.
A növények...
jó részét maga termeszti, hiszen családi hagyomány a gazdálkodás. A nagyszülők könyvei között régi receptkönyvet is talált, mely pontosan leírta az egyes gyógynövények hatását és felhasználását. Ahogy mondja: az sem mindegy, mikor gyűjtjük be a növényeket, s hogy a festéket milyen felületre visszük fel. Más-más megmunkálást igényel a pamut, a hernyóselyem, a szatén, vagy a gyapjú. A nyomópép készítéshez főleg csalánt, kökényt, hagymát, és a dió külső, zöldszínű "húsát" használta, valamint szőlőmag mikroőrleményt, ám ezt bioboltból szerezte be. Bár a receptura titkos, annyit megtudtunk a növényeket meghatározott ideig kell áztatni, majd különféle adalékanyagokkal (melyek szintén vegyszermentesek), például keményítővel együtt főzni, míg a kívánt színt és állagot el nem éri.
László Edina
A színeket a felhasznált gyógynövények persze behatárolják; elsősorban a barnás, zöldes, lilás árnyalatok dominálnak a textíliákon. A tervező azonban természet közeli, harmonikus végeredményben gondolkodott, ezért esett a választása erre a négy-öt növényre. Mint mondja, más alapanyagokkal élénkebb színek is keverhetők.
Gyógyhatása is van...
a textileknek, nem csak esztétikai és használati értékük. A festékkel érintkezve ugyanis, a gyógynövények hatóanyagai a bőrön keresztül beszivárognak a testünkbe. Az első hónapban ráadásul elég intenzív illatuk is van a párnáknak, takaróknak. Mivel nagy mennyiségben még a leghasznosabb gyógyfüvek is mérgezőek, arra is ügyelni kellett a díszítésnél, hogy ne legyen túl nagy az a festett felület, ami érintkezik a bőrrel. Ezért inkább kisebb minták születtek. László Edina szerint a hat-nyolc órás alvási idő éjszakánként optimális, s így a hatóanyagok megfelelő mennyiségben tudnak bekerülni a szervezetünkbe. S, ha már a mintáknál tartunk: organikus formák kerültek a textíliákra. Az alkotót a korabeli növényhatározók, orvosi könyvek és régi, gyógynövényekről készült rézmetszetek inspirálták. Egyszerű, letisztult mintákat szeretett volna, mindenféle túldíszítettség nélkül.
A speciális technológiai eljárás...
miatt a bőrrel érintkezve a legfelső festékréteg fokozatosan lekopik. Ez több okból sem baj. A növényeknek is van eltarthatósági idejük, így egy ponton túl már nem fejtenek ki gyógyhatást. A kopás viszont nem okoz minőségromlást, hiszen a festék megszínezi a textilt, így a szitanyomással készített minta ezután is ott marad. Olyannyira, hogy a lakásdíszeket, ágyneműket bátran lehet mosni is, azok hosszú évekig használhatók.
Maguk a festékek két héttől két hónapig állnak el hűtőszekrényben, ezért viszonylag gyorsan kell velük dolgozni. Ez a kollekció kisszériásnak számít. Az intenzívebb gyártási folyamat nagyobb költségekkel járna, s az ösztöndíj erre már nem volt elegendő. László Edina azt mondja: adott esetben nem kizárt, hogy eladná a technológiát, hiszen nem célja az, hogy örökre titokban tartsa a recepturát, mely jelenleg országos és világviszonylatban is egyedülálló.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban