Archivum
Hagyomány-értelmezések a vásznon
A hagyomány a témája most induló GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepnek. Az augusztus 5-17 között huszonkettedik alkalommal megrendezésre kerülő alkotótáborba nyolc képzőművész érkezett (Kopasz Tamás, Daniela Jauregui, Armando Martinez, Stano Cerny, Ferenc Réka Boglárka, Herédi-Szabó Tibor, Gazdag Ágnes és Tóth Norbert), hárman közülük egyenesen Mexikóból.
Mexikói alkotók is érkeztek a művésztelepre
Nagy Johanna, a művésztelep vezetője érdeklődésünkre elmondta: a tábort idén is Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festőművész, főiskolai docens vezeti. A meghívott művészek között a hagyományokhoz híven lesz két zalaegerszegi alkotó is, Gazdag Ágnes és Tóth Norbert személyében, idén pedig mexikói festőművészek is részt vesznek a találkozón. Esténként a művészek kötetlen formában mutatják be egymásnak munkásságukat. A művésztelep augusztus 16-án egy záró kiállítással fejeződik be. A szakmai zsűri pedig minden alkotótól két művet választ ki, amely a város tulajdonában marad, s az egyre gyarapodó GébArt-i Gyűjteményt színesíti majd.
Kopasz Tamás, az alkotótábor művészeti vezetője az idei témával kapcsolatban lapunknak elmondta: a hagyomány kerül fókuszba, mely technikailag és tartalmilag egyaránt érdekes lehet. Annál is inkább, mert izgalmas kérdés, hogy a kortárs képzőművészetbe hogyan illeszthető be a hagyomány, illetve milyen módon lehet azt feldolgozni. Semmi esetre sem az a cél, hogy unalmas, vagy erőltetetten klasszicizáló művek szülessenek a két hét alatt. A mai szellemiséget és a hagyományokat szerinte lehet úgy ötvözni, hogy abból izgalmas és színvonalas alkotások jöjjenek létre.
A téma értelmezését a művészeti vezető abból a szempontból is érdekesnek találja, hogy vajon mennyi lesz a hasonlóság, illetve a különbség a magyar és a mexikói alkotók elképzelései között. Észrevehető lesz-e majd a képeken a két ország közötti kulturális, életmódbeli eltérés. De, akár generációs kérdésként is felfoghatjuk a témát; hiszen jórészt fiatal alkotók (köztük kettő az Országos Művészeti Diákköri Konferencia festészet szekciójának díjazottja) vesznek részt az idei művésztelepen. Kopasz Tamás kíváncsian várja, hogy ők mit hoznak ki a hagyomány "kérdéskörből".
Tóth Norbert szerint két rossz beidegződéssel mindenképpen szakítani kell, ha "kortársról" és "hagyományról" beszélünk. A kortárs művészet és a festészetben végbemenő újítások, kísérletek nem jelentik azt, hogy az egyes alkotók nem tisztelik a hagyományokat. Ugyanakkor az sem szerencsés, ha a hagyomány szót azonosítjuk a népművészettel. A képzőművészetnek, illetve a festészet történetének szintén megvannak a maga hagyományai, ami akár a mester-tanítvány viszonyban is nyomon követhető. Érdekes például megvizsgálni, hogy az egyes festőművészeknek kik voltak a mestereik, aztán ők kiket "neveltek fel", indítottak el a pályán. Akár a 19. századig is vissza lehet vezetni ezeket a szálakat.
A fiatal zalaegerszegi alkotó elmondta: neki például Fischer György volt a mestere, ám a szobrászművész novemberi halála óta nem kapott olyan új impulzusokat, melyek előre vitték volna a munkában. Bízik benne, hogy a gébárti alkotótáborban egy inspiráló légkör, egy szakmai és baráti közösség jön létre, ami által sok új dolgot is lehet tanulni.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere az augusztus 6-i megnyitón felelevenítette a a GébArt-i művésztelep elmúlt huszonkét évének fontosabb pillanatait; az alkotótábor története egészen az Egervári Művésztelepig nyúlik vissza. Az idei témával kapcsolatban úgy fogalmazott: érdekes a hagyomány fogalma, hiszen a különböző szemléletű és foglalkozású emberek mást és mást értenek alatta. Kíváncsian várja, hogy a kortárs képzőművészet milyen lehetőségeket rejt magában a téma feldolgozására.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában