Archivum
Lezárult a festészeti korszak
Véget ért egy korszak a Gébárti tónál, legalább is, ami az évente megrendezésre kerülő Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep tematikáját illeti. Az elmúlt öt esztendőben Kopasz Tamás festőművész vezette az alkotótábort, ez a "szekció" azonban most egy időre búcsút vesz a várostól.
Újabb képek a GébArt-i művésztelepről
A XXIII. GébArt-i művésztelep a hagyományokhoz híven egy kiállítással zárta be kapuit; ezzel együtt azonban lezárult egy fejezet is. Augusztus elejétől közel két héten át kilenc festő- illetve grafikusművész dolgozott a tó partján, akik idén a "Pillanat és állandóság" jelmondat szellemében alkottak. Az idei táborba Magyarországról (Gaál József, Kárpáthegyi István), Erdélyből (Siklodi Zsolt) és külföldről egyaránt érkeztek alkotók; Kopasz Tamás most dél-koreai (Kim Hye Young, Louis Song, Lee Sua) festőművészeket hívott. Zalaegerszeget a tavalyihoz hasonlóan Gazdag Ágnes, és Tóth Norbert képviselte.
Ahogy a művésztelep vezetője, Nagy Johanna a zárókiállításon fogalmazott: a fogastól a falakig friss képek sorakoznak a Kézművesek Házában, még a műhelyeket is belakták a művészek a két hét alatt. Az idei anyag is jelzi, hogy Kopasz Tamás kiváló munkát végzett az elmúlt években, csodálatos alkotásokkal gazdagodott a gébárti-gyűjtemény. Így nehéz szívvel vesznek búcsút a művészeti vezetőtől. GébArt természetesen jövőre is lesz, a festészetet azonban a kerámiaművészet váltja fel.
A zárókiállítást Balaicz Zoltán alpolgármester és dr. Erőss István képzőművész, egyetemi docens nyitotta meg. Az alpolgármester elmondta: a következő években szeretnék, ha megvalósulhatna egy évek óta dédelgetett álom, és végre létrejönne a városi képtár, ami otthont adhatna a gébárti táborok impozáns anyagának. Erőss István ehhez hozzátette: jelentős művek vannak már Zalaegerszeg birtokában (közel 450 darab), ami erősíti a kulturális találkozási pontként funkcionáló alkotótáborok szükségességét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára