Archivum
Művészinvázió Budapestre
Tóth Norbert leszedte, Monok Balázs felrakta. Természetesen képekről és kiállítóhelyekről van szó. Január 13-án ugyanis, afféle művészinvázió indult meg Zalaegerszegről Budapestre. Ugyanazon a napon Agg Lilinek, Kiss Ágnes Katinkának és Monok Balázsnak is tárlata nyílt a főváros egy-egy helyszínén.
Zalaegerszegi alkotók kiállítás-sorozata
Tóth Norbert éppen akkor bontotta le a néhány hete már kint lévő anyagát a fővárosi Kiadó kocsma falairól, mikor Monok Balázs ugyanitt feltette saját grafikáit (MonoKiadó címmel). Véletlenek márpedig nincsenek. A zalaegerszegi fiatal képzőművészek akciója nagyon is tudatos volt. A szálakat pedig (vagy nevezzük inkább kapcsolati tőkének) Rozmán Balázs művésztársuk mozgatta.
Monok Balázs, Kiss Ágnes Katinka tálatát rendezi
- Az úgy volt - elevenítette fel a kezdeti lépéseket érdeklődésünkre a szervező - hogy több évig a vendéglátásban dolgoztam Budapesten, és főleg olyan kávézókban, éttermekben, ahol rendszeresen nyíltak kiállítások.
Rozmán Balázs aztán hazatérve kezdeményezője lett a Könyörgöm akasszuk fel kiállítás-sorozatnak, mely évente mutatja be a város ifjú kortárs művészeinek legfrissebb anyagait. Most pedig arra gondolt, hogy miért ne lehetne az alkotóknak egy-egy fővárosi helyszínen is tárlatot rendezni. Ezúttal azonban nem csoportos bemutatkozást, hanem egyénit, néhány órás eltéréssel nyitva meg a kiállításokat. Az ötlet megvalósításában segítségére volt Bársony Júlia a Corvin Áruház Művelődési Szintjének (MÜSZI) művészeti vezetője.
Agg Lili: Önarckép nyúllal II.
Így került Monok Balázs sokszorosított linómetszeteivel a Kiadóba, Kiss Ágnes Katinka festőművész legújabb munkáival a Művelődési Szintre, Agg Lili pedig a Castro kávézóba, ahol Bolyhok címmel nyílt festményeiből tárlat. A szervezők azt szeretnék, ha "könyörgömös" csapat a következő hónapokban, váltott rendszerben be tudna mutatkozni ezeken a helyszíneken. Hogy miért nem Zalaegerszegen? Rozmán Balázs kérdésünkre azt válaszolta, hogy mert itt - más vidéki kisvárosokhoz hasonlóan - kevés az alternatív kiállítóhely. Sőt, Kiss Ágnes Katinka képeihez, például méretben is nehéz teret találni. Itt nem alakult ki továbbá az a Pesten népszerű gyakorlat sem, hogy kocsmákban, éttermekben tárlatok nyílnak. Vagy ha mégis, nincs igazán fizetőképes kereslet a képekre. A fővárosban viszont gyakran előfordul, hogy egy-egy kávéra betérő vendég vásárol is a képekből.
A stábnak célja a fiatalítás is, így került a képbe az egykori zrínyis diák, és az AZÉRT zenekar hegedűse, Agg Lili. Jelenleg az ELTE esztétika-művészettörténet szakos hallgatója, s most készül felvételizni a Képzőművészeti Egyetemre. A legutóbbi Könyörgöm-kiállításon már részt vett, de a fővárosban és Pécsett is nyíltak egyéni tárlatai. Már gimnazista korában foglalkozott képzőművészettel, Farkas Ferenc és Fischer György volt a mestere.
A művészek jó ötletnek tartják a kezdeményezést. Ahogy például Tóth Norbert fogalmazott: kicsit megdől ezzel az a negatív szemlélet, hogy mindig a fővárosból jönnek csak "le" alkotók vidékre. Hát most az egerszegi fiatalok mennek "fel".
A le- és fel megosztás persze felesleges, hiszen az alkotók szemlélete, felkészültsége és stílusa szükségtelenné teszi az efféle - gyakran provincializmusból fakadó - kategóriákat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában