Köztársaság a színpadon

Ez az évezredek óta tartó vita csupán egyet jelent: egyik sem! De legalább mindig lehet belőle egy újabb könyvet írni, színdarabot vagy filmet rendezni. A Hevesi Sándor Színházban a közelmúltban mutatták be Szálinger Balázs Köztársaság című drámáját. A zalai születésű szerzőnek 2012-ben jelent meg ezen a címen egy lírai, drámai, epikai "körutazása", mely a közélet és magánélet "egységellentétét" járja körül a maga ironikus módján.

A színpadi változat a könyv egyik fejezetéből készült, melyet Szálinger a római életrajzíró, Suetonius feljegyzése alapján írt meg. Eszerint a fiatal Julius Caesar Rodoszra indul retorikai tanulmányokat folytatni, ám útközben kalózok fogságába esik, akik csak váltságdíj ellenében akarják szabadon engedni az ifjú patríciust. Innen indul a színházi történet.

Még mielőtt azonban a függöny felgördülne, rövid animációs film pereg a néző előtt. Felsír a kis Brutus, és a csecsemőt Caesar majdnem leejti. Azt a Brutust, akinek majd élete utolsó pillanatában azt mondja: "te is fiam...". Ennyire azonban ne szaladjunk előre, hiszen még köztársaság van. Caesar fiatal, és épp a rács mögött ül kísérőjével. A vita pedig arról folyik, hogy a gazdag úrigyereknek látszó ifjú - akinek kiléte még ismeretlen a fogva tartók előtt - vajon mennyit ér a fogoly-kereskedelemből élő kalózállamnak. Caesar taktikai képességeit jól mutatja, hogy képes magáért sokkal több váltságdíjat kérni Rómától, mint amit a kalózok elsőre megállapítanak.

A Hevesi Sándor Színházban minden adva van ahhoz, hogy egy izgalmas darabot lássunk. Tehetséges zalai író műve, neves rendező (Babarczy László) és társtrendező (Sztarenki Pál), ókori hangulatot és 21. századi környezetet egyaránt idéző profi díszletek és jelmezek. (Melyek szintén jelzik az államról zajló diskurzus időtlenségét.) A várt izgalom és drámai hatás azonban csak nem akar kibontakozni, pedig két cselekményszálon is fut a történet, és közben végig ott lebeg a fő politikai kérdés: a köztársaság jobb -e a hibáival, vagy a kalózok egyenlőség-elvén alapuló, ám erősen kollektivista és autoriter állama.

Hiába a hatalomról, váltságdíjról és alkuról szóló vita Ceasar (Vékes Csaba) és Hariszteász, a kalózvezér (Farkas Ignác) között, ha a színészi játék statikus, a színpad jó része pedig a hatásos díszletek ellenére kihasználatlan. Az előadás hosszúra nyúlt dialógusok sorára épül, amit csak a női alakítások (Ariadné - Lőrincz Nikol, Sophia - Kovács Olga, Dadus - Ecsedi Erzsébet, Délea - Lupaneszku Vivien) és a tragédiába torkolló szerelmi szál enyhít valamelyest. A kalózvezér vagány leánya, Sophia és a szakács Miró (Mihály Péter) közti végzetes viszony szimbolizálja, hogy még a szerelem sem lehet politikamentes. A főnök lánya pedig alku tárgya is egyben, még ha szerződés végül nem is születik. A fogoly a váltságdíj megérkezése után kiszabadul, és (szavát megtartva - ami alapvetően nem lenne rossz politikusi tulajdonság) bosszút áll.

A Caesar figurája annyiban autentikusra sikerült - már amennyire a forrásoknak hinni lehet - hogy tényleg egy vékony, mondhatni törékeny alkatú, sima és fehérbőrű szereplőt láttunk a színpadon, kifogástalan modorral. A teljhatalomra törő későbbi császár cinizmusán és kegyetlen habitusán viszont még lehetett volna erősíteni. Csakúgy, mint a végső "mészárolós" jeleneten is. Hiába feszíti keresztre és szúrja le Ceasar az egész kalóz-bandát, a katarzis valahogy elmarad. Annak ellenére, hogy kimondja: most Róma jön. A többit már tudjuk. Ceasar hatalma is véres véget ért; mint ahogy egyszer minden uralkodónak és államformának vége lesz. Nem is az a kérdés, hogy melyik államforma jobb, hanem hogy a leköszönő szépen tud-e távozni. A csecsemők meg rendszertől függetlenül felsírnak.