Archivum
A ritmus volt a közös nyelv
A Keresztury Dezső ÁMK Alapfokú Művészeti Iskolája nemrégiben meghívást kapott a németországi, Recklinghausenbe (Marltól 10 kilométerre), ahol egy egyhetes nemzetközi táncprojekten vehettek részt január elején.
Egerszegi táncosok Németországban
Bata Ildikó a landorhegyi művészeti iskola intézményegység-vezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy a "Dance to go-Your town" című projekt egy olyan Európai Uniós program, melynek az a célja, hogy különböző országokból (Finnország, Franciaország, Lengyelország, Anglia, Németország, Magyarország) érkező fiatalokat hozzon össze a zene, tánc és a ritmus segítségével. A nemzetközi találkozó eredményeképpen közös táncszínházi előadás is készül majd, mely a többfordulós projekt végén kerül bemutatásra. "Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Magyarországot Zalaegerszeg, azon beül is intézményünk művészeti iskolájának modern- és társastánc tagozata képviselhette, ezzel is erősítve Zalaegerszeg és Marl testvérvárosi kapcsolatait." - fogalmazott a művészeti iskola vezetője. Hozzátette: a januári projektben öt tehetséges növendék - Bohár Tibor, Kolcsár Vanessza, Molnár Lilla, Pék Krisztina és Rituper Dorina - vett részt. Az utazást a zalaegerszegi önkormányzat is támogatta.
Az iskola most először jutott ki külföldre, ami mindenképpen nagy lehetőség, és hatalmas élmény volt a fiataloknak. Szakmailag is nagyon sokat gazdagodtak, hiszen a különböző országok táncosai sokféle stílust (modern kortárstánc, hip-hop, break, társastánc, kontakt tánc) hoztak magukkal, amiből rengeteget lehetett tanulni. A közös munka mindannyiuktól nagy kreativitást igényelt, így remélik, hogy a program végén színvonalas előadás születik majd. Január 9-én a marli újság is beszámolt a tánctalálkozóról. A cikk írt a zalaegerszegiek szerepléséről is, sőt egy kép is megjelent, amin a kereszturys táncosok is láthatók.
A fiatalokat augusztusban várják vissza Németországba a projekt következő "fordulójára", illetve befejezésére. A létrejövő táncszínházi produkció bemutatására is akkor kerül majd sor a marli színházban. A későbbiekben a szervezők szeretnék a résztvevő országokba is eljuttatni a nemzetközi táncelőadást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban