Archivum
Griff-siker a szebeni bábfesztiválon
A zalaegerszegi Griff Bábszínház részt vett a Nagyszebenben (Sibiu, Románia) július 12-15. között megrendezett "Stagiunea de Vara" elnevezésű nemzetközi nyári színházi fesztiválon, ahol a 12 résztvevő ország színházi társulata között egyedül képviselte Magyarországot, Horváth Károly-Parti Nagy Lajos: Gulliver Lilliputban című báboperájával.
Várakozásokon felül szerepelt a zalai társulat
Szép trófeával tért haza a bábszínház társulata
Az Árkosi Árpád rendezte produkcióval a Griff Bábszínház várakozáson felüli zajos sikert aratott a fesztivál zárónapján utolsóként bemutatott előadásával a nemzetközi mezőnyben: a közönség nagy ovációval, állva ünnepelte a társulat tagjait.
A házigazda Gong Bábszínház igazgatónője, Michaela-Ana Grigoras és Pinczés István, a Griff Bábszínház frissen kinevezett igazgatója hivatalos tárgyalásokat folytattak a két színtársulat között létrejött szakmai és művészi cserekapcsolat folytatásáról- adta hírül közleményében a Griff Bábszínház vezetése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba