Archivum
Korszakváltás a moziban
Ünnepélyes gálaesttel és dombormű elhelyezéssel avatták fel a zalaegerszegi Art Mozi felújított nagyszínpadát. Az egykori Ady-terem színpada Keresztury Dezső nevét vette fel.
Vetítés és kulturális programok
Kondor Anita, a mozit működtető Keresztury VMK igazgatója érdeklődésünkre elmondta: az előtérbe Borbás György néhai tanár és kutató Kereszturyról készített domborműve is felavatásra került, melyet leánya, Borbás Helga ajánlott fel az intézménynek.
A színpad felújítását tavasszal kezdte meg az intézmény, s májusra fejeződtek be a munkálatok. A saját költségvetésű projekt során a színpad 75 négyzetméterre bővült, így nem csak egyszemélyes produkcióknak, hanem nagyobb koncerteknek és táncesteknek is otthont tud adni a moziterem. Az 1,6 millió forintos beruházás egy korszakváltást is jelez, hiszen mint azt az igazgató elmondta, a filmgyártásban és forgalmazásban lassan megszűnik a 35 milliméteres film, ezért a jövő a digitális vagy projektoros vetítéseké. Jórészt emiatt - és takarékossági szempontok miatt is - a nagyteremben már egy ideje szünetel a vetítés. A régi "kettes" terem azonban továbbra is várja a filmbarátokat.
Kondor Anita igazgató és Gyutai Csaba polgármester a Keresztury-dombormű avatásán
Az Art Mozi funkciója mostantól kibővül: a vetítéseken kívül sokszínű kulturális programokkal várják majd az érdeklődőket a megújult színpadon. Nem szeretnék ugyanis, ha a város egyik legnagyobb befogadóképességű terme kihasználatlanul maradna. A mostani felújítás során az alsó három széksort eltávolították, ám így is 621 férőhelyes az egykori vetítőhely.
A mozi, a színpad névváltoztatásával már semmilyen formában sem viseli Ady Endre nevét. Persze a köztudatban még mindig Ady-moziként él az intézmény, mely 2004 óta a hivatalos iratokban is Art Moziként szerepel. A költő mellszobra azonban továbbra is az előcsarnokban marad, s jól megfér majd a most elhelyezett Keresztury domborművel egy helyiségben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba