Archivum
Száz bolha és a Sziámi sokszínűség
Különböző zenei műfajok, és a mai színjátszás körül zajlott a beszélgetés a legutóbbi Zalai Kanapén. A kulturális talk-show vendégei ezúttal Szinetár Dóra színművész, Müller Péter Sziámi énekes-dalszerző és Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész voltak. A személyes történetekkel átszőtt kötetlen csevejt ezúttal is Turczi István és Karáth Anita vezette. A fókuszban Müller Péter volt, aki Zalához is, és a két másik meghívott művészhez is kötődik valamilyen módon.
Müller, Szakcsi, Szinetár a Zalai Kanapén
Bár, Szinetár Dórának is vannak élményei Zalaegerszegről, hiszen 1998-ban a My Fair Lady című musical Eliza Doolittle-jét alakította a Hevesi Sándor Színházban.
Müller Péter (a hazai underground két legendás zenekarának, az URH-nak és a Sziáminak az alapító-énekese, valamint a jelenlegi And Friends formáció frontembere) a rendszerváltozás utáni években költözött családjával Budapestről Nemesrádóra. Bár, eredetileg csak egy nyaralót kerestek a Dunántúlon. Mint mesélte: valójában a "káderesítés" ellen menekült vidékre, hiszen a kilencvenes évek elején a fővárosi vezetés folyamatosan bombázta különböző állásajánlatokkal és vezetői posztokkal. Mivel film- és televízió rendezői szakon is végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a rendszerváltozás utáni felszabadult légkörben még azzal is megkeresték, hogy legyen tévé elnök. Ő azonban soha nem akart semmilyen vezető lenni, mert szabad embernek és gondolkodónak született. Inkább Zalába költözött, ahol helyi zenészekkel (többek között Markó Tamással, Kardos Bozi Endrével, Polgár Péterrel) folytatta azt, amit Gasner János barátjával kezdett el Budapesten; vagyis a Sziámi zenekart. Ennek több formációja is volt az évtizedek alatt. Mikor azonban 2009-ben Gasner váratlanul meghalt, úgy gondolta: ne legyen többet Sziámi. Ezek után főleg zenészbarátaival lépett fel, innen jött az And Friends elnevezés. Müller Péter a Sziget Fesztivál ötletét is zalai évei alatt gondolta ki, ami mára Európa egyik legjelentősebb zenei -és kulturális fesztiváljává nőtte ki magát.
A Kanapén Szakcsi Lakatos Bélával alkotott legújabb, Pianissimo Duo elnevezésű formációjával lépett fel, mely egyfajta műfaji kísérletként született. Az underground zenei műfaj keveredik az improvizatív jazz-el, valamint a költészettel és a francia sanzonok hangulatával. Szakcsi Lakatos Béla (aki idén 71. születésnapját ünnepelte) a zalai közönségnek elmondta, számára ennyi idősen sincs megállás. Akkor is csinál valamit, ha látszólag nem csinál semmit: gondolkodik valami újításon, vagy zenét hallgat. Azért zenész fiainak jelezte: hogy ha már úgy hallják, hogy nem tud rendesen zongorázni, szóljanak rá, hogy most már hagyja abba. Úgy érzi, karriert csinálni nehéz, de még nehezebb abbahagyni.
Közben a Kanapéra ült Szinetár Dóra is, akinek van Müller Péterrel egy közös, amolyan "féleleműző" produkciója; mégpedig egy meselemez. Árnyacska, szörnyecske címmel Böszörményi Gyula meséit zenésítették meg. A lemez azonban jelenleg hiánycikk, még a kiadónál sem kapható. Szinetár Dóra éppen szabadúszó, bár hamarosan visszatér az Operettszínházba, ahonnan korábban azért jött el, hogy világot lásson, azaz belekóstoljon más színházak életébe is. Azt tapasztalta azonban, hogy a zenés színházi élet nincs túl jó állapotban Magyarországon. Nincsenek zenekarok, a vendégelőadókat pedig nem tudják megfizetni.
Az idei év utolsó Kanapéja a Sziámi zenekar egyik legismertebb számának (Száz bolha) feldolgozásával zárult, melyben Szinetár Dóra vokálozott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész