Archivum
Varró Dániellel találkoztak
Varró Dániel költő, műfordító volt a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár vendége. A közönségtalálkozó alkalmával Horváth Anikó gyermekkönyvtáros töltötte be a moderátor szerepét. A fő téma a kisdiákok körében népszerű Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény volt.
A fiatal költő a 2003-ban íródott Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényével vált igazán közkedveltté, bár első költeményét 12 évesen írta, Arany János Toldi trilógiájának hatására. Eddig a gyerekek voltak a cél közönsége, a kisbabáknak (és szüleiknek) szóló mondókáktól az érettségi tétellé tett művekig. A Túl a Maszat-hegyen írásából báb musical is készült Presser Gábor szerezte dalokkal. A gyerekek kérdéseire válaszolva elárulta, szereplőit baráti körének tagjai és olvasmányélményei ihletik. Tervei között szerepel, hogy felnőtteknek szóló műveket is papírra vessen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban