Archivum
A jövő tehetségei
Éppen az ilyen alapfokú tánctanfolyamok jelenthetik azt a kincsesházat, ahol a jövő tehetségeit felfedezhetik. A tehetséggondozásnak köszönhetően, függetlenül attól, mely településen él a fiatal, adódhat a lehetőség, hogy professzionális táncművésszé váljon – fogalmazott Lőcsei Jenő, aki meghívott vendége volt a ZalAktív projekt január 17-i rendezvényének az Ady-iskolában.
Építészet, grafika, tánc – Alkotóműhelyek az Adyban
A Liszt-díjas balettművész, koreográfus gondolatai jól illeszkedtek a nyílt nap céljához, miszerint az építészet, grafika és balett (moderntánc) alkotóműhelyekben részt vevő iskolások azoktól a szakemberektől kapjanak pályaválasztási tanácsot, akik ezeken a területeken dolgoznak, jelesül oktatóiktól.
Konczér Katalin, a Zala Megyei Közművelődési Intézmény igazgatója köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy intézményük ZalAktív kreatív közösségek a megyei közművelődésben címmel TÁMOP pályázati projektet valósít meg. A zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a partner, így az ott tanuló diákok vehetnek részt meghatározott létszámban a műhelyfoglalkozásokon.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere méltatta a projekt művészeti nevelésben betöltött szerepét. Kiemelte, a város büszke a művészeti és zenei oktatás színvonalára, mely több évtizedes múltra tekint vissza. A jeles évfordulók között megemlítette, hogy az Ady-iskolában 30 éves a zenei tagozat, a rajztagozat pedig 1991-től működik az intézményben.
A nyílt napon kiállítást nyílt az építészeti és grafikai műhelyekben végzett munkákból, a táncosok pedig bemutatták eddig megszerzett tudásukat. Kárász Lívia hetedikes tanuló érdeklődésünkre elmondta, nagyon érdekli a tánc, de csak hobbiszinten, nem akarja hivatásának választani. A többi lány is lelkesedéséről mondott véleményt, de úgy fogalmaztak, korai még arról beszélni, hogy hivatásuknak választanák a táncot.
Stefán Gábor koreográfus, a táncműhely vezetője elmondta, minden táncok alapjával, a klasszikus balettel kezdték a tanulást. Az itt elsajátított lépéseket és forgásokat "teszik át" majd a moderntáncba. Már dolgoznak a fő produkciójukon, melyben egy helyi cég termékét fogják reklámozni a tánc nyelvén. Összesen tíz számot tanulnak be a különféle táncfajtákból; sajátosságuk, hogy a gyerekek saját egyéni gondolataikat is tánclépésekké, mozdulatokká formálják a produkciókban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában