Archivum
Vétyem-erdőrezervátum
A Vétyemi ősbükkös az országos erdőrezervátum program keretén belül kijelölt erdőrezervátumok egyike. A zalai természetes erdők, ezen belül, a Dél-dunántúli bükkösök (Vicio oroboidi-Fagetum Pócs & Borhidi 1960) reprezentánsa. A magterület egy része az erdészeti szakma kezdeményezésére már 1976 óta védett terület.
Az erdőrezervátum a természetes vagy természetszerű erdei életközösség megóvását, a természetes ökológiai és evolúciós folyamatok szabad érvényesülését, és e folyamatok kutatását szolgáló erdőterület.
Két részből áll a magterületből és az azt körülvevő védőövezetből. A magterület teljes és végleges gazdasági korlátozás alatt áll. A védőövezetben természetközeli erdőgazdálkodás folytatható. Az erdőrezervátumok vizsgálata során összehasonlítható a természetes, érintetlenül hagyott erdő a kezelttel.
Az erdőrezervátum területén a zalai flórajárásra jellemző dél-dunántúli bükkös erdőtársulás található. Hazánkban ez az erdőtípus a legalacsonyabb zonális bükkös. A 800 mm feletti éves csapadékösszeg többsége a vegetációs periódusban hullik (480 mm). A klíma kiegyenlített, csapadékos, szubatlantikus, de a flórán érződik a szubmediterrán hatás is. A mély termőrétegű, agyagbemosódásos barna erdőtalaj, a magas évi csapadék ideális termőhelyet biztosít az erdőtenyészet számára. Ilyen körülmények között nagyon stabil, fajban igen gazdag (magas biodiverzitású) erdők alakultak ki. Szép növekedésű, nagy produkciójú erdőállományok ezek. Uralkodó a bükk, az elegyfák csak kisebb mértékben fordulnak elő. A koronaszint sűrűn záródott, a cserjeszint fejletlen, gyepszintje változóan záródott.Jellemző növénye a zalai bükköny (Vicia oroboides).
Az erdőrezervátum teljes területe a Magyar Állam tulajdonában és a Zalaerdő Rt kezelésében van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában