Archivum
Halápy János - emlékszoba
Helikon Kastélymúzeum, Keszthely
A terem állandó kiállítása a festő Halápy János (1893-1960) művészetét mutatja be, 23 képén keresztül.
A Zala megyei Pórszombaton született. Tanítóképzőbe járt, amikor felfedezték tehetségét. 1910-ben aranyérmet nyert a párizsi nemzetközi rajzkiállításon. Ekkor fordult végleg a festészet felé; a modern, posztimpresszionista és kubista áramlatokhoz csatlakozott. 1925-28 között hosszabb időt töltött Párizsban, megtalálta saját stílusát és kifejezésmódját. Az első 3 kép ezt a korszakot mutatja be (1928-1934).
Az 1930-as évektől a nyarakat Balatonfüreden töltötte, s fő témái a Balaton és a csendéletek lettek. A tó mediterrán jellegű környezete, a víz és a levegő változatos fényekben, színekben jelennek meg. Technikája által az egymás mellé helyezett egyszínű vonalkákból, foltokból áll össze a kép. Gazdag sorozatot festett virágcsendéletekből és arcképekből, különböző színvariációkkal és árnyalatokkal. Halápy az "ezerarcú Balaton festője” jelzőt kapta.
A kiállítás 1989-ben nyílt, a művész özvegye, Halápy Lili adományából.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban