Archivum
50 receptkártya haladóknak és ínyenceknek
(Tapas-, tea-, villámreceptek)
NagyításSárgásbarna műanyag dobozában a szakácskönyvek között valószínűleg sok konyhapolcon ott állnak még a Planétás receptkártyái. Akkoriban nagy dobás volt – de leginkább működőképes, hiszen ezeket a kártyákat a kihajtott szakácskönyvvel kapcsolatos bűvészmutatványok nélkül lehetett bárhol használni.
A levesektől a nemzeti ételekig 28 paklit egy dobozba összefogó Planétás helyett most itt vannak az 50-es egységcsomagok – külön fémdobozokban. Nem tudom, a kiadása mennyire éri majd meg, de nekem már csak ezekért a cuki kis dobozokért megérte: gusztusosak és könnyen szállíthatóak még akkor is, ha annyira egyformák, hogy egymásra azért sajnos nem lehet tornyozni őket. A fentieken túl van már tésztás, csokoládés, süteményes, friss és egészséges ételes is – a címek és összeállítások alapján ezek sokkal inkább magukban működő egységek –, alacsony egységárukkal pedig kiemelt ajándéktárggyá is előléphetnek.
A több száz receptbe nem érdemes alámerülni, hiszen a tudatosság helyett itt sokkal inkább a random választás kap szerepet, mindenesetre tanulságos, hogy 25 év alatt mennyire átalakult a gasztronómiai horizontunk. Eszterházy-rostélyos helyett pesztós pulykatekercs, Ámor koktélok helyett zöld citromos granita, pilisi mártás helyett pedig salsa verde. Ma már mi is egészen másképp vagyunk csomagolva.
Art Nouveau Kiadó; 1444 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban