Archivum
Az orvosdoktor
Noah Gordon
EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT. , 2012
Fordító: Uram Tamás
Nyelv: magyar
Műfaj: Regény
Borító: puhatáblás, ragasztókötött
Ár: 3325Ft
Noah Gordon nevét híres orvosregények fémjelzik. Első, nagy sikert aratott műve, a Sámán, az amerikai indiánok végső kiirtásának idején az Újvilágba elvetődött skót orvos kalandjait örökítette meg, a szintén hatalmas terjedelmű és megrázó erejű Az orvosdoktor pedig a tizenegyedik század orvostudományának sötét berkeibe, Angliába, s onnan kiindulva a kelet-ázsiai birodalmakba kalauzolja el a tudásra szomjas Rob J. Cole-t, a Sámán főszereplőjének ősét, akit ugyancsak azzal az isteni ajándékkal áldott meg a sors, hogy kézrátétellel megérzi, megállapítja a közelgő halált. Ám ez az áldás azokban az időkben boszorkányságnak minősült, s hősünk is csak azon az áron menthette meg életét, hogy az arabok közt zsidónak adta ki magát, s katonaorvosként végigélte az egymás ellen zúduló keleti hatalmak rettenetes háborúit, miközben csakis a tudni vágyás vezette küzdelmes útján - no meg annak a tüzes szemű lánynak a szépsége, akit képtelen lett volna elhagyni...
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában