Archivum
Bartis Attila – Kemény István
NagyításRészben a Litera oldalán már megjelent interjúkon alapuló beszélgetéskötet, melyben a kortárs magyar irodalom két titokzatos alakja, a több mint húsz éve barát Bartis Attila és Kemény István kérdezi egymást felváltva – mindarról, amiről lehet.
Miről lehet?
Bartis és Kemény beszélgetései a gyerekkortól kezdve, a múlt és a közelmúlt magánéleti és politikai-társadalmi eseményein át az ügynöklistákig és a magas sarkú női cipők fotózásáig terjednek; és mivel egy alaposan szerkesztett, sokáig készülő (a beszélgetések 2006-ban kezdődtek) kötetről és két szoros barátságban álló kérdező-kérdezettről van szó, az Amiről lehet voltaképp annak példája, hogy milyen is az ideális interjú. Nincsenek benne "hülye kérdések” (egy-két erőltetett témától eltekintve), Bartis és Kemény az "élőbeszéd felelőtlenségét” kikerülve mondhatják el néhol maró véleményüket, és párbeszédük hagy teret egy – azért kívülálló – harmadiknak is: az (olvasás közben sűrűn bólogató) olvasónak.
A szerzőkről
Bartis Attila Marosvásárhelyen született író és fotográfus, A séta, A nyugalom és a Lázár Apokrifek szerzője. Kemény István költőként és íróként egyaránt ismert, legutóbbi regénye 2009-ben jelent meg Kedves Ismeretlen címmel.
Magvető, 2690 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban