Archivum
Gyömbér Noémi – Kovács Krisztina: Fejben dől el
"Sportpszichológia mindenkinek”
Nemrég zárult a londoni olimpia: az itt elért eredménnyel, azaz a 8 arannyal, 4 ezüsttel és 5 bronzzal 20 éve nem végeztünk ilyen jól az éremtáblázaton. Sportolóink parádés szereplése pedig saját tehetségük, elszántságuk és kitartásuk mellett...
...vélhetően a velük dolgozó, nekik segítő sportpszichológus szakembereknek is köszönhető. Szerencsére mára lassan hazánkban is elavulttá válik az a nézet, miszerint pszichológushoz csak az jár, aki beteg. Ennek megfelelően sportpszichológushoz sem a beteg sportolók járnak, hiszen az extrém fizikai, lelki és szellemi megterhelés miatt mind a csapat-, mind az egyéni sportágakban elengedhetetlen a fizikai felkészülés mellett a mentális tréning.
A szerzők egytől egyig (Gyömbér Noémin és Kovács Krisztinán kívül jegyez egy-egy fejezetet Hevesi Krisztina, Menczel Zsuzsanna, Lénárt Ágota és Imre Tóvári Zsuzsanna) sportszakpszichológusok.
A Fejben dől el szerzői olyan témaköröket érintenek, mint a szorongás, a koncentráció, az önbizalom, a motiváció, a kommunikáció, a vezetés, a kooperáció, a krízis, a testképzavarok vagy a szex – méghozzá a pszichológiában kevésbé jártas olvasó számára is érthető módon.
Noran Libro Kiadó, 3490 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttS.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - GálaműsorMácsai Pál szubjektív tárlatvezetéseGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton