Archivum
Natalija Nyikityina: Fizetés nélküli szabadság
Kortárs orosz regény a mai Oroszországból. A szerző, Natalija Nyikityina 1957-ben született, 1997 óta tagja az Oroszországi Írók Szövetségének; magyarul A tolvaj, A szépségverseny és A tűzmadár című regényei, egy trilógia darabjai olvashatók.
A Fizetés nélküli szabadság főhőse egy fiatalember, Koljan, aki miután harcolt a csecsen háborúban, egy gyárban vállal állást művezetőként.
Éppen szabadságát tölti, mikor egy nap az utcán megpillant egy nőt, akibe első látásra beleszeret. A villámcsapásszerű élmény mellett Koljant más is foglalkoztatja: kisebbfajta krízisbe sodorja ugyanis, hogy komolyra fordul eddig csupán hobbiként űzött festészeti tevékenysége. Egy régi barátja távoli ismerőse, egy mecénás szép pénzért felvásárolja szinte az összes festményét, és ez lehetőséget ad(hat) arra, hogy a férfi ezentúl a napi gürcölés helyett kizárólag a festészetnek szentelje életét. A döntés azonban nehéz – hősünk tehát, miközben az ismeretlen nőt próbálja felkutatni, folyamatosan tépelődik.
A Fizetés nélküli szabadság nem annyira cselekményes, mint inkább a főhős belső vívódását bemutató mű. A Koljant foglalkoztató problémák azonban sajnos nem érdekesek annyira, hogy az olvasót is a megfelelő mértékig foglalkoztassák.
Libri Kiadó, 2990 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban