Archivum
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama
Athenaeum Kiadó, 3490 Ft
"Az egyetlen vigasz az: nem a te hibád, hogy 1954-ben születtél”
Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, dokumentumfilm-rendező, író, aki készített rádiójátékokat, színházi adaptációkat és színdarabokat is; forgatókönyvíróként Mészáros Márta állandó alkotótársa.
Korábban Még egy nő (2002) és Ami elveszett (2010) címmel jelentek meg regényei.
Pataki Éva a Nőből is megárt a nagymamában saját nagyszülővé válásának történetét meséli el zavarba ejtően őszinte, helyenként kissé modoros, de végeredményben rokonszenvesen ironikus stílusban. Önvallomásában párhuzamosan követhetjük a nagymama magán- (sőt mi több, szerelmi) életét és az unokájával való kapcsolatának alakulását embrió korától az óvodáig. Ennek során alaposan megismerhetjük magát a szerzőt, miközben a másik fronton megütköznek a régi és a modern csecsemő- és kisgyermek-nevelési elvek. A nagyinaplót pedig rendszeres időközönként a főhősnő pszichológusával zajló közjátékai szakítják meg.
A könyvet lapozgatva elsősorban persze az író saját generációja és/vagy friss nagymamák ismerhetnek magukra, de érdekes lehet egyéb korosztály női (vagy a megszokottnál nyitottabb férfi) olvasói számára is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában