Archivum
Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból
Az elmúlt néhány év magyar regényeit elnézve kijelenthetjük, hogy a kortárs irodalom (újra) felfedezte a XIX. századot. Darvasi László Virágzabálók, Szécsi Noémi Nyughatatlanok, Rakovszky Zsuzsa VS című regénye, vagy egy egészen friss gyöngyszem...
...Fehér Béla Kossuthkiflije után egy ál-levélregénnyel folytatódik a sor. (Levélregény – gondolhat most mindenki riadtan e szó hallatán a Fanni hagyományaira...) De hogy miért ál? Szeghalmi Lőrincz, a levelek – és így a levélregény – szerzője ugyanis nem valós, hanem kitalált személy, egy író által kreált orvos, így a neki tulajdonított levelek is a ma élő Alt Krisztián művei. A turpisság csak a nagyon gyanakvó olvasó számára tűnhet fel, ha belelapoz a kötet végén található jegyzetekbe – illetve az első lap alján megpillantja Alt Krisztián, mint a szerzői jogok birtokosa nevét –, és nem is azonnal, mivel a levelek nyelvezete mesterien – csak helyenként túlzóan – imitálja az 1800-as évek első felének stílusát.
A levelek – és így a történet – kiindulópontja egy békákat szülő ungvári asszonynak az Orvosi Tár című folyóiratban is ismertetett különös esete. A városba visszatérő Szeghalmi doktort ehhez hívják segítségül kollégái, és mint idővel kiderül, az egyáltalán nem nyugati orvoslást igénylő kezelés indítja be a levélregény tragikus eseményeinek láncolatát. Ung vármegye ugyanis hemzseg a természetfeletti erőkkel bíró emberektől (nem, nem vámpírok, nem vérfarkasok és nem is tündérek), a közéjük tartozó Vas Györgynél hátborzongatóbb, bosszúszomjas alakot pedig keresve sem lehetne találni egy rémregényben. Ezzel meg is érkeztünk a Levelek az árnyékvilágból valódi műfajához: a könyv második felében egyre kevésbé tud levélregényként működni, viszont rémregényként kiváló, hiánypótló mű, és a nyitva hagyott befejezést tekintve folytatásért kiált.
Magvető, 2990 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában