Archivum
Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye
Mollisanvárosban brutális módon kivégzik a helyi maffia jól rejtőzködő (értsd: tisztességes üzlet-plüssállatnak álcázott) nagyágyúját. A helyszín gyakorlatilag érintetlen. Véreb Lőrinc főfelügyelő és beosztottjai a gyilkos nyomába erednek.
Tim Davys immáron másodszor fut neki ugyannak a témának (vélhetően lesz még folytatás, már csak azért is, mert a könyv eredeti címe – Tourquai – a város négy negyedének egyike, A halállista eredetije pedig szintén egy másik disztriktre utal). Az általa teremtett, meghökkentő környezet a legjobb film noirokat idézi. Véreb Lőrinc figurája J.J. Gitts egyenesági – és sokkal koszosabb – leszármazottja a Kínai negyedből. Egyszerre korrupt – de legalábbis erkölcsileg megkérdőjelezhető – és megrögzött igazságkereső. Szakbarbár, de mégis kedvelhető alak. A nyomozás során megismerkedhetünk a bánatos – helyenként depressziós – város többi lakójával is, akiket Davys igyekszik emberi tulajdonságokkal felruházni. Ez jellemzően sikerül is, de mégis ott motoszkál a gyanú: mintha ezt már átéltük volna egyszer. S valóban: A halállista ugyanezen a vonalon mozog.
Mindezt leszámítva a koncepció működik. A plüssállatok vérfagyasztó, sokszor elszomorító történetei megfogják, ám a helyenként logikailag megbicsakló – az állatok "készen” kerülnek a szüleikhez, de ott felnőnek, ellenben nem öregszenek, csak egyszerűen elkopnak – élethelyzetek egyúttal ki is zökkentik a plüssállatot az embert.
Agave Könyvek, 2980 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban