Rejtély

Egy irodalmi tévéműsor vezetőjét egy ismeretlen rejtélyes videokazettákkal zaklatja. Georges elindul kideríteni, ki áll a küldemények mögött, de amikor rájön, nem lesz sokkal boldogabb. A zongortanárnő rendezőjének sokkoló filmje.
 
Michael Haneke, osztrák illetőségű filmdirektor egyszer már meghökkentett minket egy kegyetlenül szókimondó sorstragédiával - A zongoratanárnő -, és jelen darabjával is igen hatásosan nyeszeteli tűrőképességünk még ingerelhető részecskéit.

Bár a cím – némi suta fordítást elszenvedően – rejtélyről beszél, itt mégsem az a lényeg, sőt! Maga a rejtély keltette szörnyű aggály, az elviselhetetlenül nyomasztó légkör, a pattanásig feszült idegszálak őrjítően lassú pengetése válik főszereplővé. A mozi mindenkori nézője sem érezheti magát biztonságban, a nyomás átszivárog rá is, és ha kellő affinitással rendelkezik, akár kozmikus igazságokat is kiszemezgethet a hétköznapinak tűnő sztoriból.
 
A történet elején megismerkedünk Georges-al, a befutott televíziós személyiséggel, és feleségével, az elbűvölően gyönyörű Anne-el. Mindketten az értelmiségi szféra homályos magaslataiban bóklásznak, családi életük rendezett és látszólag konfliktusmentes. Egyik nap azonban fura kis csomag várja őket az ajtó előtt, benne egy kazettával, amire a saját házuk amatőr kamerával rögzített képe van felvéve. Semmi különös vagy horrorisztikus, a hatás viszont vérfagyasztó, valaki figyeli őket. Egyre több és egyre intimebb felvételek érkeznek, most már ijesztő gyerekrajzokkal is megspékelve, de semmi magyarázat vagy követelés. Georges elkezd nyomozni a környezetében – és a saját múltjában – az elkövető után, miközben lassan, de biztosan megőrjíti a folyamatos bizonytalanság.
 
Haneke megint nagyon gonosz volt velünk, kíméletlen kollektív morális kritikát tol az orrunk elé, hogy viseljük el, ha bírjuk. De tartalmi érdemein túl a formai megközelítése is parádés; a filmbe ékelt kisebb etapok rendszer szerint és önállóan is funkcionálnak, a bizonytalan kamera csak növeli a sokkhatást, képi megoldásai szellemesen kreatívak, és a színészválasztásra sem lehet egy rossz szavunk se. A két órás tömény gyomorgörcs meghozza a hatását; a végére a tompa katarzisnak is nagyon fogunk majd örülni, és Haneke intellektuális szadizmusát az egekig magasztaljuk.