Archivum
Budafapusztai Arborétum (Budafai Arborétum)
Bázakerettye Budafapuszta távolság: 2km
Bázakerettyétől mintegy 2 km-re található a meghitt zalai dombok között, gyönyörű göcseji bükktájba illeszkedve a Budafapusztai Arborétum (Budafai Arborétum). A Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság 1959-ben létesítette a 46 hektáros arborétumot. Az 1926-ban épített vadászház, ami a Zichy család tulajdonát képezte, és a köré telepített park képezi az Arborétum magvát. Több mint 200 fajta többnyire védett növénnyel, fenyővel, lomb- és cserjefajtával büszkélkedhet. A fafajok Észak-Amerikából, Ázsiából és Észak-Európából származnak.
A budafapusztai arborétum területét alkotó erdők 1945-ig a Zichy család birtokai voltak. 1926-ban épült a vadászkastély, amelyet leginkább ősszel, szarvasbőgés idején használtak a családtagok és vendégeik. A vadászkastély körül kis parkot és tavat alakítottak ki. 1945-ben az uradalmat államosították, és a Dél-zalai Állami Erdőgazdaság kezelésébe került. Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdődött meg egyrészt közjóléti célból, másrészt azért, hogy vizsgálják az idegen vidékekről származó fafajok termesztési lehetőségeit a hazai termőhelyi körülmények között. A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévő kis tavat felújították és a Pajtafai-völgyben új víztározó épült.
Az arborétum területének nagyobbik részét az egzóta fafajok állományszerű telepítései alkotják, melyek egyediségükkel Európán belül is ritkaságszámba mennek. A parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fát ültetettek el. A leglátványosabbak a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők, valamint a május elején nyíló havasszépék.
Sajnos a 2000-től 2004-ig tartó aszályos időjárás következtében az arborétum magvát képező – a megyében a legidősebbek között számon tartott – lucfenyvesben folyamatos szúkárosítás lépett fel, amely az egészséges fák tömeges pusztulását okozta. 2004 szeptemberéig mintegy 10 hektáron pusztult el az arborétum faállománya. Az elpusztult fák helyére a szúkűrnak ellenálló fákat, cserjéket ültettek, szukcessziós kísérleti parcellát hoztak létre, valamint a Zalaerdő Zrt. dolgozói millenniumi emlékfásítás alkalmával pótolták a fákat. A kis facsemetéknek azonban hosszú idő kell a növekedéshez! A tervezett végső látványban csak évtizedek múlva gyönyörködhetünk.
A Zalaerdő Zrt. az utóbbi években felújíttatta a vadászházat, új kilátót emelt, játszóteret hozott létre, valamint tűzrakóhelyek, szobrok, emlékhelyek, is épültek az arborétumban.
Makk-Kaland elnevezésű játszóterünkkel a családoknak és az óvodai, iskolai csoportoknak szerettünk volna kedvezni. A kalandmászóka-rendszer minden eleme akácból, egyedi fafaragásokkal készült. Elemei között egyebek mellett Makk-torony játszóvár, kaland mászóka és egyensúlyozó pályarendszer, rugós cincér, makk csúszdatorony és mászófal, makk kötéltorony, pókhálócső és hintaágyas ringó várja a gyerekeket. A játszóteret a kapolcsi Ilona-Malom Műhely Bt. munkatársa, Takács Edvárd tervezte, ő és kolléganője, Pikó Viola közösen nyerték el az "Év tájépítésze” közönségdíját 2014-ben.
Információ:
Letenyei Erdészet
Cím: 8868 Letenye, József A. u. 10.
Tel./fax: 93/544-900
Molbil: 30/320-3803
e-mail: letenye@zalaerdo.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor