Archivum
A paksi atomerőmű bővítése
Legalább öt ajánlatra számít az újabb energiablokkokra kiírandó versenytárgyaláson Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, aki a hétfőn kezdődött moszkvai Atomexpón nyilatkozott az MTI-nek.
A vezérigazgató legalább öt ajánlatra számít a tenderen
A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) évekkel ezelőtt létrehozta az atomerőmű bővítésével kapcsolatos Lévai-projektet. Azóta is folyik a munka: egyebek között a telephely engedélyeztetésével kapcsolatos elemzések, vizsgálatok zajlanak. "Nagyon fontos feladat a tender megszervezése, azt mindenképpen ki kell írni, hogy kiválaszthassák azt a szállítót, amely megépíti a blokkot Pakson" - mondta Hamvas István.
Minden potenciális beszállító számára fontos, hogy a kormány mennyire elkötelezett egy ilyen nagy beruházás mellett. "A kormány (május 30-án bejelentett) döntése számomra azt jelenti, hogy kinyilvánította elkötelezettségét. Ráadásul azzal, hogy az atomerőmű bővítésével kapcsolatos kormánybizottságot maga a miniszterelnök vezeti, egyértelművé tette a potenciális beszállítók és potenciális beruházók számára is, hogy mi ezt komolyan akarjuk" - jelentette ki a paksi atomerőmű vezérigazgatója.
A döntésnek nagyon örülnek, mert ez azt jelenti, hogy az a munka, amelyet eddig elvégeztek a Lévai-projekt keretében, nem veszett el, és nyugodtan folytatható - tette hozzá Hamvas. Szerinte a tender kiírása után nagyon nagy eséllyel azok a döntések is megszületnek, amelyek világossá teszik, hogy melyik blokkot veszik majd meg.
Hamvas István elmondta: műszaki szempontból már rögzítették, hogy milyen blokktípust szeretnének. Ez alapján legalább öt ajánlatra számítanak. Egyrészt úgy gondolják, hogy a Westinghouse az amerikai AP 1000-es típusú blokkal fog a pályázaton jelentkezni. A franciák kétféle blokktípussal pályázhatnak majd: az egyik az EPR, amelyből egynek-egynek éppen Finnországban és Franciaországban van folyamatban az építése. A franciák együtt fejlesztettek ki a Mitsubishi céggel egy Atmea nevű blokktípust, amely kisebb teljesítményű, mint az EPR. Biztosak abban, hogy az oroszok is pályázni fognak a VVER 1000-es reaktorukkal, és a koreaiaktól is várnak ajánlatot, ha kiírják a pályázatot a paksi atomerőmű bővítésére - mondta Hamvas István az MTI-nek nyilatkozva a moszkvai Atomexpón.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban