Archivum
Kedvelhették a sört a sumérok
Míg az ősi ékírásos szövegek, valamint az edényekben talált maradványok arra utalnak, hogy Mezopotámia lakosai kedvelték a gabonafélékből előállított erjesztett italt, gyakorlatilag semmit sem lehet tudni arról, hogyan állították elő a sumér sörféleséget - elképzelhető, hogy az nem is tartalmazott alkoholt.
A sumérek kedvelt italának előállítását a közelmúltban elhunyt Peter Damerrow, a Max Planck Intézet ókortörténésze, az ékírásos szövegek ismert szakértője kutatta, aki eredményeit a Cuineform Digital Library Journalban tette közzé - olvasható a Livescience (http://www.livescience.com) és a Discovery News (http://news.discovery.com) hírportálokon.
Számos olyan négyezer éves ékírásos agyagtábla került napvilágra, amelyek a sörfőzdékbe irányuló búza-, árpa- vagy malátaszállítmányokról számol be. A Kr.e. 1800-ból származó Ninkaszi-himnusz is a sörkészítést dicsőíti, ugyanakkor a leletek semmiféle részletet nem árulnak elő az ital előállításának folyamatáról.
"A sumérok sörfőzésével kapcsolatos igen kevés információ alapján nem állíthatjuk biztosan, hogy a termék tartalmazott alkoholt" - írta tanulmányában Demerow.
A történészek közül sokan úgy vélik, hogy a sumérok először árpakenyeret sütöttek, majd azt használták fel a sör előállításához. Damerow viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az agyagtáblák semmiféle utalást nem tartalmaznak a kenyérsör előállítására, csupán a sörfőzdékbe szállított alapanyagokat sorolják fel.
A Ludwig Maximilian Egyetem kutatói a Müncheni Műszaki Egyetem szakértőivel közösen a Szíria északi részén lévő Tall Bazi régészeti helyszínen megpróbáltak "ókori" sört főzni. Damerow szerint, aki megkóstolta az italt, a kísérlet csupán azt bizonyította, hogy "eredeti" körülmények között is elő lehet állítani sört. Ugyanakkor a kísérlet segít jobban megérteni, hogy a sumérok miként készítették erjesztett italaikat. "Az ilyen interdiszciplináris kutatások révén esetleg helyesebben értelmezhetjük a Ninkaszi-himnuszt is" - vélekedett az ókortörténész.
A "sörivóknak való" Ninkaszi-himnusz sumer vers a Kr.e. 2. évezred első feléből. Ténylegesen nem himnusz, hanem inkább kocsmadal, a verset feltehetőleg az édubba (írnokképző) diákjai írták, talán valamely népdal alapján. Látszólag Ninkaszi istennőt (sumer nyelven: a szájat megtöltő úrnő) élteti, aki a mitológiai források szerint a sörfőzés feltalálója, valójában a sörivás örömeiről szól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban